Szerelem

Onnan jön, honnan sosem várnád

sunyin támad, orvul cselezve -

mire felocsúdsz, kérné vámját

annak, hogy szíved megszerezte.

Úgy közelít feléd, miként fény

melyet lekapcsolni sem lehet -

csábos, bombázó tüneményként

olt beléd sebet, mi nem heged.

Iszkolni tőle holt fondorlat

makacs tűz ő, véredtől izzik -

és elmédből sejtet fosztogat 

míg véle hálsz egész a sírig.

Szabadságra elküldhet olykor

hántva rólad éked, rabruhád -

ám ekkor elkelne egy doktor

ki lelked pőrét óvja csupán.

Mert vacogsz hiányától mégis

menni hagyott, de kívánod őt - 

vágyod leheletét, mely rémiszt

hiánya viszont szorongón nő.

Bőröd ágy, húsodban otthon van

varázslón figyelmes kedvesed -

imád és széttép, pokolban hagy 

neve néki az, hogy: Szerelem.