Nem hálátlanság

(Adrienn unokámnak)
Nem hálátlanság ez, nem is közöny,
tettedre mindez nem mondható.
Nekem az maradtál, aki voltál,
harmatcsepp, csoda, csillaglakó.

Nem is hűtlenség, hogy árván hagytad el,
tudom, nem tennél ilyet soha.
Óvtad, ölelted, ha szellő lebbent,
mint dús fürtjeit az orgona.

Nem megvetés, harag, vagy szégyen vitt,
ezzel se lehetsz vádolható.
Csillagot vetett szemedből a menny,
mint rejtelmes mélyére a tó.

Hogy mégis elhagytad babáidat,
ne fájjon, ártatlan vagy, vétlen.
Látod, így rohan velünk az idő.
Nő lettél. Csendben. Észrevétlen