MÉH

( Avagy két szólam egy állatkára )

Méhecske sétál az autóbusz ablakán.
Előtte gyanútlan ül az én nagyanyám.
Méhecske, méhecske nehogy megszúrjad ám!
Ő sem bánt téged, az én kedves nagyanyám.

Ez az állatka a párkányon sétált. Pontosabban pihent. Még pontosabban pihegett. Ama bizonyos helyiség belső párkányán, mely, mint tudjuk, az emberi salak eltüntetésének társadalmilag kialakított szeglete. Ablaka a zajos, autó-busz-benzingőzös Törökvész útra néz.
Jól megtermett példány volt. Böszörményi tanárnő először besodródott avartöredéknek nézte. Aztán hogy felfedezte, él, lélegzik, mozdulni próbál – nagyon elcsodálkozott. Igaz, húsz fok körüli délutáni meleggel köszöntött be április. De hát mégis csak néhány nap telt el a téli-tavaszi napforduló óta.
Merthogy egy méh volt. Pontosabban egy jól kifejlett, termetes méh. Még pontosabban egy lábait, szárnyait egyre fürgébben emelgető-rezegtető, egyre nyilvánvalóbban haladó élet. Tán maga a királynő?
Böszörményiné tanárnő ablakpárkányra hajított ruhakupacát célozta meg. Az ember mozdulatát a megszokás vezette. Ha csak tehette, gyalog érkezett Óbudáról a Rózsadomb tetejére. Azután munkája végeztével ugyanúgy vissza. De hát más, friss öltözéket kíván az egyik és megint másmilyent a másik tevékenység. A francia kistanári szekrényében jól meghúzta magát két váltás benti jelmez. S mindössze húsz perccel kellett korábban érkeznie a teljes frissítéshez, átvedléshez. Amire rendre az iskola ama bizonyos helyiségében került sor.
A méhecske, pontosabban a méh, még pontosabban a jól megtermett korai méh tehát araszolgatott. Az ablakpárkányra vetett ruhakupac felé. Az ő mozdulatát vajon mi vezette?
Böszörményiné első, kedveskedő rácsodálkozását – Hát te hogy’ kerültél ide ilyen korán?! – hűvös borzongás járta át. Bár magának is nehezen vallotta be.
- Ez a rovar szúrni is tud. Nem is veszélytelenül. És ha szárnyra kap? Ebben a nagyon szűk légtérben bármi megtörténhet.