Quo vadis

Mit is keresek én egy irodalmi, művészeti portálon. Nem vagyok író, nem vagyok művész. Blogger vagyok. Akármit is jelent.

Mi is lenne a blog? Ma már annyira túlhaladta önmagát, hogy meg sem lehet határozni. Egy olyan nyilvános napló, amelyet azért írunk magunknak, hogy mások is elolvassák. Vagy hátha. Vagy gyermekkorunk deszkakerítésre krétázott kis jópofasága. Hü’je aki elolvasa. Tegnap még úgy gondoltam.

Ma inkább úgy gondolom, olyan újságféle. Napilap, magazin, képes újság, folyóirat, irodalmi szemle, bulvármocsok, kalendárium… kinek-kinek az ő kedve szerint. Az újságban pedig cikkek vannak. Ma már az a sajátosság sem érvényes, hogy csak a szerkesztő írja a lapot, vannak többszerzős újságok is. A lényeg az, hogy van újság (blog), van benne cikk (bejegyzés, post), és van szerkesztő-író, na, ez a blogger. Kiváltságos helyzet.

Valahol említettem, az én "műveltségem" messze elmarad másokétól. Lexikális tudásom látens impressziókból és foszlányokból áll. Az irodalmat régen azokra hagytam, akik szívesen "marakodnak" érte. Stabilitásomat alighanem a neveletlenségemnek köszönhetem. A magam erejéből, a magam módján lettem senki...hihihi...Viszont sokat mesélhetnék a talajmechanikáról..?!

Vannak mára már megrögzült ideáim. Isten nincs (egy se!), a parúziavárás baromság, az ember még mindig "csak" állat (is)... és így tovább. Felhalmozott műveltség helyett azt a keveset forgatom, ami annak látszik. Persze, sohasem szakadtam el teljesen az irodalomtól. Csak a hangsúlyok tevődtek át, az ifjúkori nyavalygástól az öregkori cinizmusig.

Nekem nincsenek élményeim. Erős túlzással azt is mondhatnám, ki sem tettem a lábam abból az utcából, ahová egyévesen "költöztem." Játszottam, az árokban, fociztam a grundon, a gombfociasztalon, gitároztam, szereztem zenét, írtam verseket, mászkáltam a lányok után - mi van Béla?...ja, hagytam, hogy ők mászkáljanak utánam...ha ezt akarták??!!...és kiválasztottam az egyetlent, akinek én vagyok az egyetlen, felneveltük a gyerekeket, tettük amit kellett és lehetett, balekok voltunk és így is halunk meg, az élet egy egyszerű történés, misztériumok és misztikumok nélkül, sőt, azokkal együtt.

Most is csak játszom, ahogy a hétköznapi dolgok engedik. Az internet hatalmas játszótér. Az írásban sem a tartalom vagy a valamiféle szándék motivál, hanem az azonnali megjelenés varázslata. Igaz, vannak magam szabta mércék, és valamiféle hozott homályos "szándékosság", hogy ne engedj az ostobaságnak, próbáld őket rávezetni, hogy...meg ilyenek, de kristálytiszta az is, hogy semmi értelme, nanopillanat, hatmilliárd ember él a földön, és még sohasem fordult elő, hogy az értelem diadalt aratott volna az ösztönök felett.

"Előre hát, mind aki költő..." - én maradnék. Bloggernek lenni...vagy nem lenni...