Bige Szabolcs Csaba: Műugrók a vashídnál

 A vashíd mellett ömlött a Körösbe a Páris patak csatornába kényszerített vize. Nagy öblű csatornát építettek, alsóbb szakaszán szinte a négy méteres magasságot is elérte. Szükséges volt ez nagy méret, mert a tavaszi áradások idején rengeteg vizet hozott le a dombokról ez a máskor alig csordogáló patak, a városi mérnök szerint, akár 26 köbméter is lefutott rajta. Jól lehetett pecázni a beömlésnél, mert az utcai víznyelők is ebbe a csatornába torkoltak, s így mindig sodort magával a víz halaknak kedvelt hulladékot, bár a szennyvízhálózat tőle függetlenül működött.
   Csak úgy rajzott a sok sneci a kis öbölben, a beömlésnél. Hogy mi a sneci? A szélhajtó küsz Körös parti neve. Minden hulladékra rámennek, csak akkor van riadalom közöttük, ha feltűnik egy fejes, vagy egy balin. Menekülnek a rabló elől a szélrózsa minden irányába.
   Hárman ültünk a parton lábunkat a vízbe lógatva. Melegen, sőt forrón sütött a nap, jól eset ily módon hűsölni. Pecázni jöttünk ki. Rajtam, kívül Gyuri és Karcsi lestük a dugót. Karcsi apukája, aki mindenhez értett, szerzett néhány kis, szakállas horgot. Tudtunk mi meggörbített gombostűvel is pecázni, de azért horoggal mégis más!
- Nézd, mekkorát rabolt a balin! – kiáltott fel Karcsi.
- Jó lenne, ha bekapná a csalit! – ábrándozott másik társunk.
- Ilyen kicsi kukacra nem vásik a foga – bölcselkedett Karcsi.
   Így bakalódtunk egymással, s elválaszthatatlanok voltunk a nyári szünidő alatt. Az tanítás megkezdése után már ritkán találkoztunk – mindhárman más-más iskolába jártunk.
   Gyuri - Mann György a hivatalos polgári neve, de nekünk csak Gyuri, Gyurica, vagy Ghița, ahogy anyukája hívta - a Gozsdu líceumba járt, a régi Állami főreálba. Magam a premontrei öreg padjait koptattam, s bosszantottam a tanárokat, pedig híres pedagógusok, paptanárok oktattak. Közülük a legismertebb a magyar irodalom tanára, Ponty Kelemen volt. Sok adoma fűződött a nevéhez. Egyszer felírtuk a táblára a nevét, de mint egy rejtvényt: egy nagy pont, s mellette „Y”-t. Bejött a tanár úr, ránézett a táblára, megcsóválta a fejét.
- Szamarak! Én nem vagyok ponti, csak egy szegény ponty!
   Karcsi – Barcs Karcsi - inasiskolába járt, géplakatosnak készült édesapja biztatására, aki gazdálkodó ember lévén nagy jövőt jósolt a gépeknek a mezőgazdaságban. Barcs bácsi a Haller család alkalmazásában állt, mint gazdatiszt, de saját birtokkal is rendelkezett. Mint ilyen szaktekintélynek számított a témában. Karcsi nem is vitatkozott, alkalma sem lett volna rá, hanem beállt tanoncnak Burján mester műhelyébe. Reggel héttől délután ötig tartott a munka a műhelyben déli egyórás szünettel, délután hattól nyolcig iskola a hét minden napján, kivéve péntek és vasárnap. Pénteken hetipiac volt, s akkor a mester délig a bódéjában árult. Az inas persze mellette állott, és segített kiszolgálni. Ebben a piaci bódéban megtalált a vásárló minden féle szerszámot, kisgépet, alkatrészt, amire csak szüksége lehet egy iparosnak, vagy gazdálkodónak. a polcok szinte roskadoztak a csavaroktól, csapágyaktól, szelepektől, tömítésektől, csövektől, fogaskerekektől.
- Jegyezd meg, fiam – mondogatta Burján mester -, hogy az apró, filléres áru csalogatja be a vásárlót a boltba, s ha már ott van mást is megvesz.
   Karcsi egy életre megjegyezte, de most még a dugót figyeli a vízen.
- Pedziiii! – kiáltottam rekedten – vágd be, vágd be!
- Hű, ez nagy! – lelkesedett a fiú, miután bevágott, és kezdte kifele húzni a zsinórt.
Aztán megláttuk, s kitört belőlünk a röhögés. Egy nagy kecskebéka rugdalózott a horogra akadva.
- Na, ha már ez a pecázás így sikerült, legalább ússzunk egyet! – jött az ötlettel Gyuri.
- Nézzétek, kik ezek? – kérdeztem hirtelen arra négy-öt nagyfiúra mutatva, akik éppen a hídlábra másztak fel.
   Kettő közülük kiúszott a híd alól, s a víz mélységét ellenőrizték a folyóban a folyás irányában. 
- Megjöttek a műugrók! – lelkesedtem.
   Valóban, egymás után kiálltak a hídláb szélére és pazar fejeseket ugrottak a mélyvízbe. A bátrabbak a híd korlátjáról is bemutatták tudásukat.  Ameddig bámultuk a mutatványokat, Karcsi felugrott, egy pillanat alatt ott termet a hídnál, s már kapaszkodott is felfelé a vasakon. A nagyfiú persze rögtön elkergették, meg is szidták alaposan, hogy mit képzel, kis kölyök létére? Igaz, ami igaz nem kis srácoknak való az ilyen veszélyes „játék”. Akár milyen jól tud úszni a kis Barcs, ha rosszul sikerül az ugrás, úgy megütheti magát, hogy fel sem jön a vízből. Még belegondolni se jó!
   És milyen igazuk volt! Alig zajlott le a vita Karcsival, az egyik fiú, Stefán nevezetű, megcsúszott a nedves vastraverzen és hanyatt leesett. Jó négy métert zuhant és háttal esett a vízbe, rögtön elmerült. A többiek bénán nézték a folyót. Várták, hol bukkan fel? Csak buborékok szálltak a felszínre. Ekkor a másik három egyszerre ugrott, és kis idő múlva húzták is Stefánt ki a partra.
- Segííítség! – kiáltottuk, mire föntről néhány felnőtt leszaladt.
-.-
   Arra a körös-parti ijesztő esetre még évek múlva is emlékeztek, felemlegették, ha összetalálkoztak.
- Hogy megijedtem – jegyezte meg Karcsi -, még jó, hogy nem estem le én is a traverzekről. Szerencséje volt Stefánnak, hogy a segítségre sietők között volt egy orvos is, aki elsősegélyben részesítette.
   Karcsi élete kanyargósan haladt. Két éves inaskodás után otthagyta a mesterét apja nagy bánatára, és elment rakodó munkásnak az állomásra. Ezt a váltást egy másik megrázkódtató esemény váltotta ki. Anyai nagybátyját, Ferenc bácsit súlyos börtönre ítélték bűnpártolás címén. A család meg volt győződve, hogy ártatlanul ítélték el. A védő ügyvédnek nem sikerült bebizonyítania Ferenc ártatlanságát. Karcsit nagyon megrázta az eset, nagyon kedvelte ezt a nagybácsiját.  Ekkor határozta el, hogy esti iskolában leérettségizik, és elvégzi a jogot, hogy majd ő szolgáltasson igazságot az ártatlanul meghurcolt Ferenc bácsinak.
   Édesapja nagyon meglepődött, mikor ezzel az ötlettel előállt, de rövid gondolkodás után egyetértett a fiával.
- Nehéz dolog, amit elhatároztál, de nem féltelek. Tudom, ha nagyon akarod véghez is viszed. Ne gondold, hogy simán fog menni. Először is az inaskodás mellett nem lesz időd a tanulásra…
- Erre már gondoltam, és beszéltem is László Laci apjával, az állomásfőnökkel, és felvesznek állandó rakodómunkásnak. Legtöbbször éjszaka kell dolgozni és sokszor hétvégén is. Nappal tanulhatok, meg járhatok konzultációra.
- Kemény életed lesz!
- Ezt én is meggondoltam, és nem félek. A cél megéri!
  Bár a munkatársai nem, értették, mit keres közöttük a „tanonc”, de megbarátkoztak a jelenlétével. Becenévnek maradt a Tanonc, mindenki így szólította, még a főnök is.
- Ragadd csak meg jól azt a ládát Tanonc, nem kerekeken gördül, emelni s vinni kell!
   Karcsi nem vette rossznéven a gúnyolódást, hanem minden rábízott munkát elvégzett. Napról napra, hétről hétre erősebb, ügyesebb lett, és nem hagyta, hogy a többiek segítsenek neki. „Vagyok én is olyan legény, mint ők!” – gondolta büszkén, és makacsul, csakazértis a nehezebb darabokat ragadta meg. A társai ilyennek fogadták el, és kezdték tisztelni a hozzáállását, csak egy hórihorgas, szőke fiú kötött bele folyton.
- Hogy fogod azt a zsákot, Tanonc? Még elejted, s akkor cipelhetem én!
   Karcsi összeszorított fogakkal tovább lépett egyetlen szó nélkül. Máskor azt találta ki a szőke, hogy mintegy véletlenül meglökte a fiút, hogy alig tudta megtartani az egyensúlyát.
- Vigyázz már, el ne ess!
   A fiú erre sem válaszolt, és akár milyen dühös volt, nem szállt szembe zaklatójával, és erősen elhatározta, hogy alkalom adtán megleckézteti. Mindenesetre beiratkozott egy sport klubba, ahol harcművészetet is oktattak. A sok cipekedéstől lassanként a karjai, vállai megerősödtek, fogása pontosabb, és mozgása az edzésektől rugalmasabb lett, de még hónapok elteltével sem érezte magát ellenfélnek a visszavágáshoz. A szőkével szemben társai gyakran a védelmére keltek.
- Ne szekáld folyton azt a fiút! – intették, de nem volt semmi foganatja.
- Nem bírom azt az ártatlan képét! – válaszolta – Elveszi előlünk a jó munkát. Miért nem maradt meg inasnak? Jó helye volt ott a mestere mellett. Biztos valami disznóságot követett el, azért kellett ide jönnie!
- Mit törődsz te azzal?
- Törődök, na! Látni sem bírom!
- Csillapodj, mert csak bajt hozol a fejünkre, ha sokat szökdösöl!
- Milyen bajról papolsz? Elvégzem a dolgom, teljesítem a normát, hisz’ ezért kapjuk a pénzt. Ez talán csak nem baj?
   A sok tennivaló elterelte a figyelmüket a dologról, míg egyik nap váratlan eset történt, mely barátsággá változtatta a gyűlölködést. Egy retesz ügyetlen kinyitása után hatalmas tömeg szén ömlött ki a megnyíló vagonajtón. A közelben állókat leverte a lábáról, de a szőke fiú járt a legrosszabbul, mert szinte teljesen betemette szén. Karcsi ugrott oda elsőnek segíteni. Mire a mentők megjöttek sikerült is kiszabadítani a sérülteket. A szőke gyerek lába nyílt törést szenvedett. Karcsi letépve saját ingét ügyesen elszorította a sérült combját, a seb felett, ahogy azt a mesterétől tanulta, hiszen a lakatos műhelyben nem voltak ritkák a kisebb-nagyobb balesetek, s az inas dolga volt első segélyt nyújtani.
   Mikor két hónap múlva visszajött közéjük, első dolga volt kezet nyújtani Karcsinak.
- Rendes gyerek vagy. Ezt én mondom Moldován Péter. legyünk barátok!
   Karcsi elfogadta a békejobbot.