Abban, hogy minden elmúlik egyszer, az azért fontos, mert ez garantálja a történések értékét, és izgalmát. Ha nem fogod meg a percet, az a pillanat csak emlékeidben él tovább, az idő halad, minden változik, csak a benned élő kép nem. Aztán, ha beleszaladsz hajdani emléked jelenlegi formájába, egy világ dől össze benned.
Hogy ebben az állandó változásban, ebben az őrült forgatagban meg tudj kapaszkodni, emléktömegeket kell, rögzíts, különben nem tudsz, lépést tartani magaddal. Nem tudod mi van ma, és mi volt tegnap, összekeversz múltat és jelent, más arcokra emlékszel, és nem veszed észre, hogy a pillanatnyilag nézett személynek a mai arca van, emlékeidben őrzött arc helyett.
Zavarodott-szenilis növény kategóriába tesznek, elnéző legyintgetések kereszttüzében éldegélsz a világban, és magadban egyszerre.
Átmész örökzöldből lombhullatóba, egyre több lombja vesztett ággal ékeskedsz, már könnyedén fúj át rajtad a szél. De emlékeidben örökzöld kép rögzült magadról, ami eltünteti számodra a valóság lehangoló látszatát.
Idővel, akkora emléktárral rendelkezel, mint egy komoly archívum, nem szorulsz a folyton változó élet terhes jelenlétére. Feltámasztva a teremtés magasztos misztériumát, amikor is, életre kel egy világon belüli élhető világ. Bármikor előhívhatod, emléktárad bármely epizódját, és addig tartózkodsz benne, ameddig akarsz. Közömbössé válik a most, állandó főszereplője lehetsz a múltnak, amiben kiigazodsz, és otthon érzed magad. Önállóan, érvényesen, egy általad irányított világban. Ez, a kiforrottság olyan szintje, ami vetekszik a tökéletességgel.
Ez, egy szép másik világ, nem szorulsz senkire, ami önmagában is megnyugtató.
Végső fokon neked csak te létezel, bár ez elég durván hangzik, de az igazság nagyon ritkán kedves.
Hogy ebben az állandó változásban, ebben az őrült forgatagban meg tudj kapaszkodni, emléktömegeket kell, rögzíts, különben nem tudsz, lépést tartani magaddal. Nem tudod mi van ma, és mi volt tegnap, összekeversz múltat és jelent, más arcokra emlékszel, és nem veszed észre, hogy a pillanatnyilag nézett személynek a mai arca van, emlékeidben őrzött arc helyett.
Zavarodott-szenilis növény kategóriába tesznek, elnéző legyintgetések kereszttüzében éldegélsz a világban, és magadban egyszerre.
Átmész örökzöldből lombhullatóba, egyre több lombja vesztett ággal ékeskedsz, már könnyedén fúj át rajtad a szél. De emlékeidben örökzöld kép rögzült magadról, ami eltünteti számodra a valóság lehangoló látszatát.
Idővel, akkora emléktárral rendelkezel, mint egy komoly archívum, nem szorulsz a folyton változó élet terhes jelenlétére. Feltámasztva a teremtés magasztos misztériumát, amikor is, életre kel egy világon belüli élhető világ. Bármikor előhívhatod, emléktárad bármely epizódját, és addig tartózkodsz benne, ameddig akarsz. Közömbössé válik a most, állandó főszereplője lehetsz a múltnak, amiben kiigazodsz, és otthon érzed magad. Önállóan, érvényesen, egy általad irányított világban. Ez, a kiforrottság olyan szintje, ami vetekszik a tökéletességgel.
Ez, egy szép másik világ, nem szorulsz senkire, ami önmagában is megnyugtató.
Végső fokon neked csak te létezel, bár ez elég durván hangzik, de az igazság nagyon ritkán kedves.
Kép: Kapolyi György alkotása
Kedves Gyuri,
VálaszTörlésNagyon tetszett de azért ez elég elszomorító is, nem? Mert van benne igazság.
Köszönettel: Noémi
Kedves Noémi.
VálaszTörlésÉn sem heherésztem írás közben, bár, próbáltam valami elterelő gondolatokat kicsikarni magamból.
Nem ment.......
Örülök, hogy olvastál, köszönöm.
gyuri
A búcsúzó létezése: lényegében a magába merülő magány... Ez az élet fájdalmas kifutása, ha tetszik, ha nem. De inkább nem. És mégsem lehet ellene tenni. Marad a fellépés az emlékvilág főszerepében... Írásod megint csak elvitt a lombhullatás időszakába, értettelek, kedves Gyuri!
VálaszTörlésKedves Gábor.
Törlés"A magába merülő magány"...
Nagyon találó gondolat. És tehetetlenek vagyunk, ez az élet rendje - mondanám, ha kizárólag másról lenne szó...
De az emlékek, átsegítenek ezen a lombja vesztett időszakon.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
gyuri
Kedves Gyuri, az élet örökzöldből lombhullatóvá válik,de az örökzöld emlékek képei oldják a lehangoltságot, szomorúságot.szüleim emlékei is ezt támasztják alá bennem. Üdv. Hajnalka
VálaszTörlésKedves Hajnalka.
TörlésIgazad van, az ember, ha rosszabb napja van, legalább vissza tud "Menekülni" abba az emlékvilágba, ami szeretettel veszi körül, és már sosem változik.
Köszönöm, hogy olvastál.
gyuri
Érdekes dolog ez az emlékezés kedves Gyuri, az ember egész életében rakja az emlékeit, tapasztalatait az agya virtuális polcaira, a régieket már lassan találja meg, folyton keresgéli az ismertnek hitt szavakat, majd egyszer betelik minden polc, az ember már csak az emlékeiből él, nem érdekli a körülötte zajló világ, már rég nincs képben, ül a foteljában és a szeme előtt pereg kopott emlékeinek régi filmje.
VálaszTörlésKedves Ibolya.
TörlésEz így igaz, az ember távolodik a mától. Sok mindennel nem ért egyet, na meg nem is kíván részt venni. Fiatalon ez kóros állapot, idősebbeknél,gondolom normális. Nincs szánalmasabb, mint mikor egy idősebb ember, viháncol kifelé, nehogy már öregnek nézzék.
Ahogy egyre inkább befelé kezd élni valaki, annál nagyobb súlyt kapnak a felhalmozódott emlékek.
Örülök, hogy itt jártál.
gyuri
Ez a mondatod meghatott, és talán írásod lányege is ez:"Átmész örökzöldből lombhullatóba, egyre több lombja vesztett ággal ékeskedsz, már könnyedén fúj át rajtad a szél. De emlékeidben örökzöld kép rögzült magadról, ami eltünteti számodra a valóság lehangoló látszatát."
VálaszTörlésEttől független, ne gondolom, hogy azonnal, és feltétel nélkül meg kell adni magunkat. Sokat tehetünk lombhullatáskor is önmagunkért, egészségükért. :)
Nagyon tetszett az írásod. :)
Kedves Ildi.
TörlésEz az emberi élet arról szól, hogy kisebb nagyobb pofonok folyamatos meglétét ki kell védeni. Hogy ez néha marha nagyra sikerül, akkor is.
"Ilyen a boksz"...
De "Ember küzdj, és bízva bízzál." Mindenbe, amit el tudsz hitetni magaddal.
Köszönöm gondolataidat.
gyuri
Leírtad Gyuri Barátom az öregedés folyamatát. Ötven fölött átéljük minden nap hogy egyre szaporodnak az emlékek és fogynak a vágyak. Bölcs írás.
VálaszTörlésJenő
Kedves Jenő.
TörlésBizony, esetemben, jóval 70 fölött, már van mire visszanézni, és a látvány rádöbbent arra, hogy csak szorítsuk azt a rohadt szalmaszálat, mert ez maradt.
Nehéz röhögni..........
Köszönöm a véleményedet.
gyuri
Kedves Gyuri!
VálaszTörléslenyűgöztél ezzel az írásoddal.
Szeretettel olvastalak: Mila
Drága Mila.
TörlésNeked, érdemes írni, mindig érted a lényeget.
Köszönöm.
Szeretettel.
gyuri