Nagygyörgy Erzsébet: Zöld szemedből fenyő sarjad

Nézd, a zöld mezők ölét is
a téli jég uralja már,
a réten csöppnyi kis virág
repesve víg tavaszra vár.

Az óra most csak vánszorog,
hiába nézem szüntelen.
Apám, hiányoddal tudom,
ma éjjel meg kell küzdenem.

Künn most lágyan hó pillézik,
szívsebem, sosem heged be.            
Zöld szemedből fenyő sarjadt
apám, s én öntözöm neked.