Árpi
a folyosón szívta valahányadik cigarettáját, és türelmetlenül dörrent rá,
amikor lihegve felért a harmadik emeletre:
-
Hol a nyavalyában tekeregtél? Belém áll az ideg a türelmetlenségtől!
-
Hármat találgathatsz! A szeretőimnél voltam, esetleg egy pénzzel bélelt díszes
casinóban szórakoztam, netán a munkahelyemen. Mit izgulsz? Mi hozott ekkora lázba?
-
Mi az, hogy mit izgulok? Anyu kórházban van!
-
Anyu? De hát mi történt vele?
-
Azt mondja Erna, a lábával történt valami nagy baj. Tőle vitték el a mentők.
Őrjöngenék, ha nem szégyellném! Hetek óta néztük, hogy le sem tud menni az
emeletről, hogy csak vonszolja a lábát, mert ez már nem járás, ahogy ő
közlekedik. Rühellem, hogy nem tettünk semmit, csak kihasználtuk őt.
-
Rühellheted is! Amennyit te törődtél vele, az egyenlő a semmivel! Melyik
kórházban van? Várj, kezet mosok, és máris indulhatunk. Addig menj át Ernához,
jövök utánad.
*
Anyu
szabályosan besüppedt az ágyba. Most világosodott meg a gyerekek előtt,
mennyire kimeríthette a folyamatos fájdalom. A nyugtatók, és a csillapítók
hatására nem tesz mást, mint pihen. Alszik, és hallgat. Itt szembesültek azzal
a ténnyel is -, amelyet egyébként hatalmas szégyenként éltek meg, hogy ebben a
kórteremben kizárólag az ő anyjuknak nincs egyetlen foga sem, pedig nyolc ágyas
a szoba. Nála fiatalabbak nincsenek itt, inkább az öregebb korosztályba
tartozók fekszenek körülötte, de mindnek szép a mosolya. Minél tovább
toporogtak mellette, annál inkább alakult ki bennük a szégyenérzet.
-
Hogy vagy anyukám? Enyhül-e a fájás a lábadban?
-
Igen. Nem tudom, milyen gyógyszereket kapok, de gondolom, csillapító is van
közte.
-
Nem értesítettetek bennünket!
-
Ernával úgy találtuk, hogy nem lenne értelme. Tudom kislányom, hogy mennyi
ideig zársz pénzt és iratokat, ahhoz, hogy elhagyhasd a saját ablakodat. Árpit
is hiába értesítettük volna, mire hazaér, engem már rég elszállítottak. Tudtuk,
hogy amint hazaértek, azonnal jöttök. Nem akartunk rátok ijeszteni.
-
Értjük, értjük, de most itt állunk, mint két hülye gyerek, és azt sem tudjuk,
mit kéne tennünk, mire van szükséged, mi legyen a dolgunk otthon. Kiderült,
hogy semmit sem tanultunk meg az életből. Ne izgulj, mindent le fogunk
bonyolítani, még büszke is leszel ránk, most csak azt mondd meg, mit kérsz
tőlünk.
-
Egyelőre semmi nem jut eszembe. Ha felhívtok, majd megmondom. De nem kívánok
semmit. Otthon Erna mindenben eligazít benneteket. Kérdezzetek tőle, és mindent
úgy tegyetek, ahogy ő mondja. Jobban tudja, mint én. Laurám, főznöd is kell
majd, és vigyázz az öcsédre! Árpikám, kicsikém segíts Laurának! Ő is dolgozik
annyit, mint te! Ne hagyd magára a házi munkában!
Lassan
ballagtak a megállóig.
-
Te öcsi, mikor adtál te pénzt anyunak utoljára?
-
Nem tudom.
-
Nála laksz, mindennel ellát, csak éppen a cigidet veszed magadnak. Mire megy el
a kereseted?
-
Gépezek.
-
-
Mióta?
-
Jó ideje
-
Akkor most abbahagyod. Tudod, kié a hálóing anyun? A papucs? A köntös? Ernáé.
Minden, amit bevitt magával a kórházba, a nagynénénké. Leég a képemről a bőr.
Miféle népek vagyunk mi, hogy ez így alakulhatott? Most hazamegyünk, és új
életet kezdünk!
-
Oké.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése