Molnár József: DÜBÖRGŐ - + Seres László: Rémálom című versére

+ Seres László

Rémálom

Mintha álmodnám...
a trón színarany,
a karzat mély-lila brokát.
Bársonyszékek, tűzvörös
szőnyegbe süppedt lábnyomok,
almazöld ufók, földöntúliak.
Fenn nyájterelő kolomp,
lenn morajló hangorkán,
szuszogó, rágó, nyelő,
cafrang-fényes rangkórság,
a házban főúti-mód dukál.
Törvényre emelt önméltóság
keresztjére feszül,
s a bűn alól feloldoz,
mint az Isten.

Mintha álmodnám...
küszöbön túl minden más.
Rácsok, beton-védvonalak,
kilincstelen tölgyfa ajtók,
cifrázott rozsdás-(t)rendek,
hol minden lépcső barikád.
Süketelnek a vakablakok,
testüket óvó ősbölények,
kik nem látják, ez a világ
gőzölgő kondér-szegénység,
hajléktalanok, kígyózó sorok,
újságba csomagolt fagyhalál.
Rémálom ez. Kinn is, benn is,
mikor a lélek, ...a lélek alszik,
Jó lenne felébredni már.

Molnár József: DÜBÖRGŐ - + Seres László: Rémálom című versére 

Az egyén saját felelőssége tudatában alszik - mélyen.
Agyát s elméjét borítja sötétség,  mely
fátyoltáncú-lépteken közeleg, s ki azt mondja,
ő a megváltó!
Szeme sem rebben...
Hiszel neki, miért ne tennéd?
Ezt szajkózza a szellemarcú
tükörkép
is, meg a kövérre hízott aranyludad,
mely visszhangozza hamis szavad,
ezt dobálja rád szennytől ékesen,
a 3 d-be zárt hiper-modern világ,
a jóllakott, jólfésült
halottasház,
s a rádtaposott csigaház alján
feszítővassal a kézben
ezt szajkózod te is,
bár véres a tenyered,
s hülyére vett fejed,
kint kéjes kéneső hull
vak szemeidre,
szeretteidet a végelgyengülés
kínozza valamelyik kórházi
ágyon a nincs-utcában,
ezt szajkózza a rommá züllött
éjszakai álom,
ő a megváltó!,
s ha egyszer halált sugárzó
felhőid alól kitépnek végre,
mehetsz tovább bégetni
a dübörgő üres fejek
szimfóniájába.