Ülök a
tavaszban.
Szelíd nyárfapihék
szállnak
a magasban,
árad a pompa,
madártrilla
hallik,
s az egyszerű
fűszál is
selymesen
hajlik,
és halk bókot súg
a százszorszépnek:
szeretni foglak, drága,
amíg csak élek!
Nem számít
mi volt,
hány harapása fájt
a télnek,
mindegy is
mi lesz,
mi összetartozunk :
s a sorsunk
szeretni
kötelez!
Ülök a
tavaszban,
susog a
harmatfényű rét,
millió fűszál
igézi szerelmesen
a kedvesét,
sóhajtja
e szédítő
varázsigét,
amitől
oly könnyű,
időtlen
és határtalan
a lét :
szeretni szép!
Ez az
mi nem mulandó,
ott van
minden
rügyfakasztó
örök alapalakban,
a gyöngéd
életakaratban,
s már nem számít
mi volt,
mi lesz,
az itt és mostban
érzi
a lélek
az isteni lényeget!
Kívül az időn
és túl a téren
karol át,
ölel mosolyra
a földi
jelenésben.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése