Megjelent a Magyar Múzsa Folyóiratban.
1. Sosem tudhatjuk, mi van a fal
mögött
Arról,
hogy a Facebookon vagyok nem egészen tehetek, ez már az ötödik próbálkozásom,
mert rá kellett jönnöm, hogy egyes
embereket csak a Messengeren érek el, nem akartam magamnak sem követőket, sem
népszerűséget, az ellenségeimnek népszerűtlenséget, sem azt, hogy itt folyjék
el életemből egy jelentős mennyiségű idő, de, ahogyan a technika fejlődik, úgy
lett az egy főre jutó okos telefonja országunk lakóinak azonnal legalább kettő
vagy még több, és lehet nyomni a lájkokat akkor is, ha nem tetszik valami, mert
ugye, nem akarunk virtuális sértődést senkivel szemben sem, ezért muszáj jelen
lennünk, ami ellen pedig én meglehetősen sokat tiltakozom magamban, mert nem
érdekel az, hogy már csoport chatek is vannak, meg adásvételi csoportok, és mindenféléket
gyűjtők, akik úgyis átvágnak, ha licitre teszed fel a dolgaid és nincsen szerencséd, mert
maffiózók fognak össze ellened, és kapod a magánüzenetek hadait, melyeket már
katonai sorokba lehetne rendezni és akkor nem kellene az állítólagos
barátaiddal azon veszekedned, Oroszországnak
vagy Ukrajnának van-e igaza, sőt, van-e igazság még ezen a Földön vagy mindenütt
fellángolnak az újabb harcok most éppen Izrael és a Hámász között, és miközben
forrong a világ, egyre nagyobb az ökológiai katasztrófa, de ez most nem számít,
mert ki kell csinálni az emberiség egy részét, no, meg a termőföldeket, és
olyat is hallottam, hogy a műholdak már arra is képesek, hogy ne legyen nyáron
elegendő eső, télen pedig hó, mert akkor az időjárásra fogható az infláció,
mondjuk, ebben a kérdésben teljesen tudatlan vagyok, inkább a csillagos ég
érdekel, meg az időutazás, de az utóbbira itt nem kapok választ, pedig vissza
akarok menni a gyermekkoromba, amikor még csak rádió és TV volt, hétfőn az sem,
apám pedig szabadidejében keresztrejtvényt fejtett és totószelvényeket töltött
ki, miközben néha sikerült befognia a Szabad Európa rádiót, amire úgy
röpültünk, mint méhek a virágokra.
2. Mintha mozaikcsempe lenne
Nem
fair, hogy már annyi helyen kell jelen lenned és lájkolnod, hogy romlik a
látásod, hallásod, egyre több kütyüd van, amelyek teljesen feleslegesek, hiszen
ez az egész olyan, mint az elfeledett, de pillanatnyi dicsőségben úszó celebek
világa, ami ugye, nyilvánvalóan nem szeretnél lenni, mert ezer arcod lehet, de
ezek ellentmondásosak, és már azt sem tudod, te ki is vagy, meg minek ez a
halom mindenféle és már egy filmet sem tudsz végignézni, de, ha nagyon gyorsan
akarsz valamin szórakozni, ott a Tik-Tok,
és , ha verseket olvasol, legyen az leginkább haiku, tanka, apeva,
regényeket is digitálisan lapozol, olyan három-négy oldalakat átugordva, jobb
esetben könyveket is vásárolsz, de felkerülnek a polcra azzal, hogy majd
egyszer lesz időd, pedig a mostban is improvizálhatsz magadnak akár napokat is,
csak messze kerüld el az internetet, mert már itt van az Al is, aki lehet,
okosabb tőled, igaz, ezt nem merem biztosan állítani, mert messze távol is
maradtam tőle eddig, van így is száz meg száz bajom, ami betegségekbe torkolhat,
s a pszichoanalitikusom gyógyulást ígér, de ehelyett csak szellemeket ad, hogy
éjjel se legyen nyugtom, így a világom olyan, mint egy hatalmas medence, aminek
csempéi laptopmonitorokra bomlanak.
3. Mindenki hátra
A
kurvaanyázók a legveszélyesebbek, a lelket sértik meg leginkább, meg az
emberségünket, bárkiét, akkor is, ha valóban céda az anyja, meg a dühösek, akik
nincsenek jóban önmagukkal, sem a világgal, sem senkivel és bejegyzéseidhez
odavetnek egy olyan mondatot, amitől megsemmisülsz néhány pillanatra, aztán
felméred, hogy most kell akkor bezárnod az oldalad egy hónapra, s pihenned,
élned az életed, dolgoznod, de úgy teljes erőbevetéssel, mert a lendület ismét elkapott,
mint a gépszíj, jó magyar módra, és nem nézel QR kódokat, nem osztod meg sem
őket, nem hiányzik senki és semmi sem, csak a múlt, a béke korszaka, amikor még
gyermek voltál és nem fejlődött ennyit a technika, karórád sem volt, de le
tudtad olvasni az időt a falióráról, amit a kvarckristályok beültetésével generációk nem tudnak ma már, és
nyáron csapatostól szedted a fákrók az orgonát, meg cseresznyét loptál és lovas
szekérrel kergettek meg, nem győzte otthon anyád leszedni rólad a piócákat,
mert csatornába kellett merülnöd, hogy a lovak ne érjenek utol, igaz azt akkor
folyónak nevezték, meg állandóan tele volt a hátad kulancsokkal, hiszen a mezőn
és az erdőben ábrándoztál órákig, ma pedig már csak gondolataidban keringőzik
veled lágy zenére a múlt.
M.
Fehérvári Judit
Debrecen,
2024. 01. 22.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése