Olyan az október végi természet, mint az életútja végére ért, hosszú-hosszú pihenésre váró ember.
Megfáradttá vált már a mosolya, akárcsak az esztendőtől búcsúzó bágyadt napfényé. Elhullajtja ifjúsága díszeit, mint a fa hajdan harsogóan zöld leveleit. S mint az élettől búcsúzkodó ember könnyei, folynak végig rajta a hideg, őszi esők. Minden az elmúlásról beszél. Az októberi szél is azt zúgja az ember fülébe: memento mori, emlékezz rá, hogy meg kell halnod...
Egy évben egyszer mindenképpen ellátogatok Mezőváriba. Halottak napja előtt. Elrendezem a magammal hozott virágokat nagyszüleim sírján, s odakuporodok a fejfához. És mesélek. Mamámnak és papónak, vagy ahogy a gyerekeim hívták őket, dédikének. Egyetlen leány dédunokátok pályaválasztás előtt áll. Naponta megkérdezi, legyen-e tanítónő, szinkrontolmács, fotóriporter, manikűrös... és a jó ég tudja, még mi.
Órákig a számítógépet bűvöli és valami fülsiketítő, zavaros dallamú zenét hallgat közben. A nagyfiam olyan magas növésű lett, mint a dédipapója és épp olyan szelíd természetet is örökölt tőle. Kutatgatok tovább, mit is mondhatnék még nektek. Eszembe jut törékeny nagyanyám alakja. Mennyi lelkierő rejlett ebben a pici asszonyban. Mert aki, dacolva a sorssal, a háború közepén gyermeket hoz világra – aki történetesen az édesanyám –, az csak bátor asszony lehet. Aki kilométereket tesz meg Szolyvára, hogy enni vigyen a nagyapámnak a „malenykij robotként” ismert lágerbe – az erős asszony. Akit a katonák puskatussal megvernek, elkergetnek, hogy takarodjon onnan, mégis marad és elbújik a láger környéki bokrokban, mert tudni akarja, hová viszik az urát – az merész asszony. Aki halálos betegen eljön, hogy megnézze első dédunokáját – a fiamat –, az derűlátásból, a jövőbe vetett hitéből mutat példát.
Évente, mikor kilátogatok a vári temetőben nyugvó sírodhoz, tőled, belőletek merítek erőt. Az a néhány szál, sírotokra helyezett virág a legkevesebb, amivel jelezhetem az irántatok érzett végtelen tiszteletet és szeretetet. Memento mori... Október… November… Nem véletlen, hogy a legszomorúbb hónap elejére esik a halottak napja, amikor hirtelen megszaporodnak a temetőkben a virágok és koszorúk. Kilátogatva szeretteink sírjához, a virágok mellé tegyük oda szép és kedves emlékeinket is. Mi ettől csak gazdagabbak leszünk.
Odafentről pedig a fénylő csillagokon át ők mosolyognak majd le ránk vigyázó szemmel.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése