Változás közeleg. Történelmi időket élünk, kétségtelenül észrevehető. És észvesztő. Hogy milyen irányba tartunk? Nézz körül és mondd meg te magad!
Akik körül ülik a fából faragott és kör alakú, de végül szögletes vassá változott nemzeti kerekasztalt, azok diktálják a feltételeket.Természetes, lelkes anyagból, ami a régi magyarokat, Isten, és emberszeretetüket jellemezte, így lett hideg, lelketlen és embertelen fémdarab. Ilyenek leszünk majd mi is… Ha nem vigyázunk. Érzelem, szeretet nélküli robotok. Gépemberek… Ezek sokkal jobban illeszkednek a mai világba. Nem elégedetlenkednek és nincs szükségük nyugdíjra. Kevésbé lesznek betegek, mert a betegség a lélek egyensúlyának megbomlása, és nekik nem lesznek lelki skrupulusaik. Régen így hívták őket: Lelketlenek. Ne várd meg az utolsó pillanat eljövetelét, amikor még van remény a javításra. Amikor még van idő jót cselekedni. Az idő elszáll, mint tollpihe a viharban. Most legyetek boldogok! Nézz, és lásd, mivé lett a viláGOD. Nem kell kivárnod János jelenéseinek eljövetelt! Már most kigúnyolnak, ha Isten nevét szádra veszed, kiröhögnek, ha felebarátodnak azt mondod: szeretlek. Érzelmeinket visszafojtjuk, orcánkat a bajtól, és a rászorulóktól elfordítjuk. Hogy süllyedhettünk idáig?
Volt olyan ember, aki vállalta még a kereszthalált is, az eszmékért, amiket ma üres korsóként törnek össze az utcasarkokon, mi annyira gyávák lennénk, hogy nem merjük kimondani, szeretlek? Mert vannak utcák, ahol ezt teszik. Vannak utcák, ahol lábbal tiporják az eldobott kenyeret, aprópénzt, ruhákat, és a keresztet. És vannak utcák, ahol legyek köpik be az éhező embereket. Közeleg az idő, amikor nem marad másunk, mint a lassan a múlt homályába vesző fogalmak, mint törődés, összetartás, szeretet. A magyart nem tudják legyőzni, csak ha sikerül elhitetni velük, hogy ezek az eszmények már nem számítanak. Sohasem tudtak minket legyőzni. Csak a fegyvert ütötték ki a kezünkből, az pedig nem ugyanaz, mert lelkünket nem győzték le. Ha feladjuk a reményt, ha elveszítjük hitünket, végünk. Nem szabad elhinnünk, hogy nincs más út, csak a fogyasztás, az anyagba vetett hit, a lelketlen, „a kornak megfelelő ember” útja! Mert akkor a minket marionettfiguraként rángató erők győztek. És a magyarság világon egyedülálló örökségének, szellemei erőforrásainak kútja elapadhat. Ezt semmiképp sem engedhetjük meg! Csak egy embert ments meg környezetedben, csak egynek nyisd föl a szemét! Csak egyet ébressz fel és lelkiismereted egyensúlya helyreáll. Rálépsz az Útra… Van remény, és van kiút! Mekkora önhittség részünkről, ha azt gondoljuk, minden, amit eddig elértünk, csak magunknak köszönhető! Ez nem így van. Mert benne van a sors keze is. Isten keze. Nézd át az életed, és rájössz, mennyi minden történt veled, ami nem illeszthető össze értelmes képpé, ha a véletlennek tulajdonítod. Véletlenek nincsenek. Hétköznapi csodáink nem külföldi művészeket majmoló Tiffany díszítések az életünkben. Hanem egy olyan csodás rózsaablak, amit Isten segít összerakni – a te részvételeddel. Lét, amiben részt veszel, az életeddel.
Nem csak élsz, létezel is. Két különböző dolog. Az előbbi kapni vágyás, utóbbi képesség is: az adás. Ha adsz, ADÁSBAN vagy. Olyan (lelki) állapotban, amivel mások hasznára is vagy, önös terveiden, cselekedeteiden túl. S ez a vétel a jó VÉTEL, amikor életeddel helyesen sáfárkodsz, és nem az anyagvilággal kart karban öltve ármánykodsz…
Mondják, nem barátod az, aki felborítja lelked nyugalmát. Erről az jut eszembe, hogy az sem, aki nem mondja meg neked az igazat! Mekkora önhittség az ember részéről, amikor azt mondja, nincs Isten. Galaxisunk úgy ketyeg, milliárdnyi csillagával egyetemben, mint egy svájci Schaffhausen óra. Egy világ-egyetem. Újabb, kódolt szó az egyedülálló magyarban. Az egész világ egy egyetem, a lélek számára, mit valamilyen fokon neked is ki kell járnod, kedves, velem lélekben az EGY húrján pendülő rokon. Hogy életed, tetteid, alkotásaid váljanak hasznos történelemmé. A tört ÉNek részeinek elemévé. Ettől függ majd később szabadságod. Amit a mában teszel, attól függ majd a jövőben a megszabott adottságod. Szabadság… Az annyira áhított eszmény… Többféle szabadság van. A lélek, a gondolat szabadsága – elérhető. A szabadság megszabott adottság. Addig terjed szabadságod, amilyen az adottságod. Ha legyőzöd korlátaidat, akkor sorsod már nem megszab, hanem ad…
És ha világegyetemünk pontos óraként ketyeg, van Istenünk is. Házunknak van alapja. Közlekedési eszközeinknek vezetői. Földünket vezetők kormányozzák. Miért hinnénk, hogy Univerzumunknak nincs alapja, alkotója, vezetője, aki irányít? A golyóstolladnak is volt alkotója, „természetesen” magyar ember! Menj ki fényszennyezett városodból, és nézz fel a tejútra! Annak talán nem volt? Ha nem volna Isten, nem mondhatnánk el létezésének bizonyítékát a mai napon, azzal, hogy egymással értekezünk, annyi, körülöttünk élő, és velünk kevéssé barátságos embercsoport között. Itt a bizonyíték, létezésünk okán: még mindig élünk! Aki távol van otthonától, vagy megsértve, vagy haraggal telve kóborol az utca kövén, esetleg önpusztító, a mai, hamis kor által reklámozott függetlenségét keresve csavarog, térjen haza. Azok közé, akik szeretik. És mondja el családtagjainak a titkot: rájöttem, mert rá kellett jönnöm, szeretet nélkül az életem, mit ér… Bárkit, bármikor elszólíthat sorsa, vagy Isten. És ilyen esetben döntéseinek értelmét, hasznát átlátni elég tudásunk még nincsen. Ezért jobb, minél előbb elmondani annak, akinek kell, hogy ne legyen késő: Szeretlek…
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése