Kanyargós szerpentin vezet fel a Tábor-hegyre - nyaktörő tűkanyarok egyik a másik után.
A Békás szorosnál láttam még ilyeneket. Fenn a tetőn évezredes romok között áll Jézus színeváltozásának bazilikája és a Ferences rendi kolostor. Épült 1919 és 1924 között. Van a hegytetőn ortodox templom is fallal elválasztva a katolikustól. Ezt Illés templomnak nevezik és egy régi templom romjaira épült. A templom teraszáról csodás kilátás nyílik a környékre, a Bibliai tájra.
Bámészkodó tekintetünknek feltűnik a dús növényzet, és a sok virág. Kertész is kell ennyi virághoz. Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy önkéntesek segítik a szerzetesek munkáját – a ferences kusztódia néhány éve a gyógyulást kereső drogosokkal is foglalkozik. Ők dolgoznak a kertészetben.
„Kusztódia” – ragadta meg e név az érdeklődésemet. Custodia Terrae Sanctae – írja a bejáratnál elhelyezett tábla. A szó maga azt jelenti, őrség. A ferences rendtartomány őrségekre oszlik, ez a kusztódia, mely a latin custos (őrség) szóból ered. A kusztódia élén a kusztos (őr) áll. Feladataikat meghatározott szabályok irányítják, s egyik legfontosabb feladata a Jézus szülőföldjén és a Közel-Kelet más országaiban levő keresztény szenthelyek megőrzése és felélesztése. Nemes cél vezérli a kusztodiát feladataiban: „a béke és szépség hídja igyekszik lenni” – magyarázta a szentföldi kusztos. - „A szépség olyan dolog, amit Isten minden gyermeke megérdemel… Egy olyan környezetben élni, amely szép, és amelyet szépségben akarunk továbbadni másoknak – felelősség!”
Évezredes romok maradványai jelzik a hely kultikus jelentőségét. Már az egyiptomiak idején állott itt település és szentély – II. Ramszesz hódítási között történik róla említés. Itt volt a helyszíne a föníciaiak bika-kultuszának, melyre egyenesen utal arab neve: Dzsebel et Turr, azaz a Bika Hegye. Josephus Flavius a rómaiak elleni háború idején (Kr. u. 66-70) fallal vetette körül az itt levő erődöt. Sőt a hegyen át vezetett a híres Via Maris, a Földközi-tenger partján elterülő városokat, országokat Szíriával összekötő út. Egyiptomtól Mezopotámiáig és Anatóliáig létesített kapcsolatot. Ma az 56-os autópálya követi az útvonal egy részét és halad el a hegy lábánál.
A keresztény hagyomány szerint ez Jézus színeváltozásának és mennybemenetelének helye.
Máté apostol így írja le az eseményt: „… Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény.”
A hely gyakran cserélt gazdát. 350-ben már templom ált a hegyen, s a régi feljegyzések szerint a zarándokok is rendszeresen felkeresték ez idő óta. A 6. században három templomot építettek ide, mert Péter apostol három sátrat akart itt felállítani.
Magyar vonatkozása is van a Tábor-hegynek. Nevezetesen a II. Endre által 1247-ben vezetett keresztes hadjárat alkalmával történtek itt csatározások. Úgy mondja a fáma, hogy a magyarok harci „stílusa” olyan veszedelmesnek tűnt a szultán szemében, hogy inkább eltakarodott a hegyről, s még a várat is földig rombolta, persze, hogy a keresztesek se tudják majd használni, s a terület átadásáért, azt kérte, kíméljék meg Jeruzsálemet.
A hegy neve bár Tábor, de nem a táborozásból származik az elnevezés, hanem a héber „tábór” szóból, ami kőbányát jelent. Valamikor az egész hegyet örökzöld erdők borították. A mediterrán fenyő az őshonos fa ezen a tájon. Most telepítik újra, mert az ésszerűtlen kitermelés miatt a török hódoltság idején szinte teljesen kipusztult.
Körbejárva a látnivalókat és eltelve a hely hangulatával indultunk vissza az autóhoz. Valahogy megéreztük Péter apostol szavainak varázsát és értelmét: „Uram, jó nekünk itt lenni”. És hogy jelenszázadi, profán jólétemet igazoljam, rátaláltam a parkoló közelében egy butikra, s ajtaja felett a felírat: „caffé italiano” remények felülinek hatott a fárasztó kirándulás után. Nem csalódtunk, valóban olasz kávét kínált az olasz fiatalember a pult mögül.
Érdekes tudnivalókkal gazdagodhattam írásod révén, kedves Szabolcs. Megtudtam sok mindent a Tábor-hegyről, őrzőkről és feladatukról, vallási és hadi emlékekről. Köszönet érte!
VálaszTörlésKedves Gábor!
TörlésMessziről töbször láttam már a Tábor-hegyen álló templomot és a többi épület árnyképét az égre vetülve, de nem volt alkalmam fel is menni. Most igen. S megérte a fáradtságot.
Üdv. Szabolcs
Itt is örömmel olvastam színes beszámolódat, kedves Szabolcs.
VálaszTörlésItt is köszönöm, kedves Tiborom!
TörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.