Mióta elmentél,
sötétebb az éjszaka,
húvösen fúj a szél.
Mióta elmentél,
magam ülök a padon,
zörög a sok levél.
Mióta elmentél,
lassan telik az idő,
visszahoz majd a tél.
Mióta elmentél,
elteltek évtizedek,
hírt nem hozott levél.
Mióta elmentél,
ábrándok nélkül élek,
az emléked sem él.
Mióta elmentél,
sötétebb lett az éjszaka,
aki árván marad, fél.
Mióta elmentél,
egyedül ülök a padon,
hűvösen fúj a szél.
Mióta elmentél,
lehullottak a levelek,
fagyokat küld a tél.
Az a kapcsolat volt a minden... És hogy vége lett, másra sohasem vetült figyelem. A tél, hiába volt a remény, csak fagyokat küldött, semmi mást. Ha beletörődést fejez is ki, szomorú ez az emlékezés, kedves Sarolta.
VálaszTörlésValóban, még most is fáj, bár évtizedek teltek el- az egyetlen igazi szerelem volt, sokat gondolok rá még - Ő volt az ifjúságés a remény, a csalódás és a megalkuvás
TörlésKöszönöm, hogy ráéreztél
Az igazi szerelem emléke örökké elkísér, vele együtt a "mi lett vol, ha" gondolata is. Aki utána jön talán sosem olyan mély, s több a megalkuvás, a korábi veszteség miatt. :)
VálaszTörlésTelitalálat Ildi!
VálaszTörlésVolt egy sláger: "a régit visszasírjuk, de mással is kibírjuk."
ismerős élethelyzet
szeretettel Saci