Sötét volt, doh és egérszag. A kis szellőző ablakok képtelenek voltak megbirkózni a pince vastag sötétjével, a sűrű porréteg, ki tudja hány évtizede ölelte az üvegek kis szemeit.
Mérhetetlen volt a nehéz csend, csak néha törte meg valami kaparászó hang, ami fülsértően durvának hatott.
Sok éve volt, hogy lemerészkedett valaki, mindenféle mendemonda terjedt a dologról, de pontosan nem tudott senki semmit.
Ahogy szálltak az évek, kicserélődtek a lakók, de ismervén a legendát, óvakodtak a pince rozsdamarta, pókhálóval beszőtt vasajtajához közel menni.
A földszinti lakók, pusmogták, hogy holdfényes éjszakákon, idegtépő hangok jönnek fel a mélyből, sikolyok, hörgések, volt, aki gyereksírást is hallott.
Egyik éjszaka, sűrű, ködszerű, bűzös nehéz szag kezdett felkúszni a pincelejárón keresztül a földszintre, aztán nyúlós masszaként megindult a lépcsőház lépcsősorain felfelé.
Ki hálóingben, ki pizsamában kitódult a folyosóra, egymást kérdezgetve, mi ez a rémes bűz.
A pincelejáróból felhallatszott a huzat feltépte vasajtó zuhogó csattogása, egyre több vészjósló zaj kíséretében.
A bűzös köd, befolyt a lakások ajtajain, meg az épület minden zugába is.
A gomolygó ködből feltünedeztek homályos alakok, férfiak és nők füstszerűen nyúló alakjaik, hol betöltötték az egész lépcsőházat, hol összezsugorodva beszívták őket a koszos falak.
Az egész épület rázkódni kezdett, a folyosón szorongó hálóruhás lakók dermedt, kőszerű arcaikkal, megüvegesedett szemeikkel valamit néztek, valamit, a távoli semmiben.
A hajnal, a ház helyén, egy fűvel benőtt, kertet talált, fáival, a törzsekre felfutó vadszőlők kapaszkodó indáival.
A jövő-menő utcabeliek, nem is emlékeztek rá, hogy valaha is volt a park helyén ház. Még az sem tűnt fel senkinek, hogy az árnyat adó fák között, bokrok nőttek, és nem volt sehol virág.
Kép: Kapolyi György alkotása
Pincéről olvasunk, mint amihez fűződik egy ház maradéktalan eltűnése. Gondoljuk el e helyzetet és folyamatot, társadalmi méretben. Ördögi erők készülődhetnek egy országban is, melyek, ha lehetőség adódik rá, pusztulásba vihetnek egy népet is. Tűntek így el nemzetek, államok, szenvedték meg őseink is a széthúzás, a testvérharcok, a végtelen önzés "gyakorlatát". Írásodról nem tudtam másra gondolni, Gyuri, ez jutott rögtön eszembe.
VálaszTörlésMost ha nem vigyázunk, és ez megy tovább ami most, ebből visszafordíthatatlan állapot születhet Gábor.
VálaszTörlésAz irigység, rosszindulat, értetlenkedés, valahogy nálunk évszázadok óta nem változik.
Mi, semmiből nem tanulunk. Nem tud ezen senki változtatni, falnak megyünk, aztán egy másra mutogatunk, és megint neki a falnak.
Hab a tortán, az egész világ meg van őrülve, még az időjárás is.
Örülök értésednek.
gyuri
Kedves Gyuri,
VálaszTörlésÉn nem asszociáltam semmire, egyszerűen elképzeltem a történetedet és hagytam magam sodródni és nagyon tetszett a megint szokásos szorongató levegőjű világ :) amit teremtettél meglepő befejezéssel. Gábor véleménye pedig segített másként is megközelíteni a mondanivalót és bizony, az is tetszett :) gratula
Jó a gondolat, "Hagytad magad sodródni" Noémi.
TörlésAz "Ördögi erők" (Gábor)tesznek, nem magyaráznak. Az ember, meg tehetetlen szemlélője lehet csak az eseményeknek.
Köszönöm szavaidat.
gyuri
Megrázó történet.
VálaszTörlésTörténet?
Vízió!
(Csatlakozom a Gábor véleményéhez...)
Üdv: Szabolcs
Kedves Tati.
TörlésIgen, ez egy vízió.
Én is egyetértek Gábor meglátásaival.
Köszönöm hogy elolvastál.
gyuri
Nekem is nagyon tetszett!
VálaszTörlésKedves Hajnalka.
TörlésKöszönöm,hogy olvastál, és örülök a véleményednek.
Szeretettel.
gyuri
Csakúgy, mint Noémi, a történetre figyeltem, s nem a mögöttes tartalomra. Ettől független, így tűnik el a világ előbb-utóbb.
VálaszTörlés