Kapolyi Noémi: Morak egy napja 6. rész

Morak lassan bandukolt vissza a kisházhoz az asszonnyal, jobb halántékában erősen lüktetett az ér, és nem érzett mást, csak kétségbeesést.

Az egyetlen szobácskában üldögélt jó darabig, a füvesasszony pedig dolgozgatott, és békén hagyta, hadd emésztgesse a történteket. Kiterített egy nagy vállkendőt a döngölt padlóra, és nekiállt elmorzsolni pár nyaláb szárított növényt az odakészített cserépedényekbe.

Egy idő múlva Morak törte meg a csöndet.

-Pár dolgot tudni szeretnék, például hol vagyunk, és mennyire van messze innen valami város? És ne haragudj, de a nevedet sem tudom még.

Az asszony abbahagyta a morzsolgatást, nehézkesen feltápászkodott, és leült vele szemben a másik székre.

- Abigél a nevem, egyébként pedig Alanor földjén vagyunk, úgy hívják ezt a helyet, város nagyon messze van innen, és tulajdonképpen minden távol van tőlem, ez itt olyan, mintha itt érne véget a világ, és hát van is ebben valami, hiszen a nagy kőtől valóban nincs is tovább láthattad magad is-, fejezte be a válaszadást, és kezét az asztal lapra tette.

-És ki az az Alanor?- érdeklődött Morak.

-Ó, ez régi legenda- folytatta az asszony-, olyan akár egy mese. Alanor uralkodó volt a gnómok földjén, így nevezték az erre élőket, jó hosszú évtizedeken át béke honolt, mígnem érkezett egy vándor, akinek Godrin vagy tán Gorrodin volt a neve, és ennek a vándornak a zsákjában sajnos egy iszonyatos erejű varázslat lapult, amit csak az bonthatott meg, akinek szánták. Azonban a legenda szerint a zsákot egy éjjelen ellopta valaki, talán csak egy tolvaj, de az is lehet, hogy egy mágus lehetett, mindenesetre a zsák száját kibontotta, abból pedig kiszállt a varázslat, óriássá nőtt a levegőben, és aztán mindent elemésztve felrobbant. Akkora robbanás rázta meg a birodalmat, hogy egy része megsemmisült, ott képződött valahogyan a Semmi-, fejezte be a történetet Abigél.

Morak még a száját is eltátotta a hallottaktól.

-És mi lett aztán Godrinnal, aki nem jól őrizte a zsákot?

-Látod, ezt nem tudom, erről nem hallottam, talán meghalhatott, de az is lehet, hogy elszökött, a legenda ezen részét én nem ismerem-,  aztán felkelt a székről, és a falnál álló kis szekrényben matatni kezdett, majd egy széles fatállal a kezében az asztalhoz lépett.

-Nekem nincs kenyerem, meg más városi ételem, de látod rengeteg bogyót, és gyümölcsöt szedtem ma, megesszük, és aztán eltesszük magunkat holnapra-, mondta mosolyogva.

Moraknak jól esett volna valami hús, de látva, hogy tényleg semmi mása nincsen az asszonynak, megköszönte szépen az étket, és eszegetni kezdte. Aztán az első pár falat után nagy élvezettel esett neki az újabb, más és más gyümölcsöknek, annyira finom, és érett volt valamennyi.

Evés után nagy pokrócok kerültek a földre, Morak holt fáradtan feküdt le a kemény padlóra, és azonnal elaludt.

Csak pirkadatkor ébredt először, akkor is inkább az éles madárdal keltette, mint a kipihentség, de a mellette lévő pokróc már összehajtva a széken lapult.

Morak álmosan kiosont az ajtón valami kis bozótot keresve a reggeli dolgának, közben körülnézett, de Abigélt nem látta.

Aztán a ház előtt ácsorogva úgy gondolta legjobb lesz kiáltani, akkor úgyis meghallja, ha a közelben van, teleszívta mellkasát friss levegővel, és teli tüdőből bömbölni kezdte Abigél nevét.

Aztán várt, de semmit sem hallott.

A széken ülve bóbiskolt amikor megérkezett Abigél, és letelepedett az asztalhoz.

-Morak, láttam valamit- kezdte rögtön nagy hévvel-, tudod a növény hajtásokat hajnalban szedem, és érdekes, de észrevettem valakit az erdőben.

Morak összeszedte magát kissé, és azonnal visszakérdezett.

-Kávéd van?

-Jaj, nem, nincs kávém!- csattant fel Abigél- ez hihetetlen, én valami érdekeset akarok mondani, de téged csak a kávéd érdekel!

-Jól van, jól van- békítgette Morak-, én csak mellékesen kérdeztelek, nagyon is érdekel amit mondani szeretnél.

-Szóval, szedegettem a levélkéket éppen, amikor egy leány kisétált a fák közül, de rögtön be is fordult egy másik törzsnél, az is érdekes volt, mennyire soványka, könnyed léptekkel mozgott, amikor észrevettem kiáltottam neki, meg is állt, de nem fordult meg.

Akkor tűnt fel, hogy szürkés a ruhája, és a haja valahogy mintha csupa sár lett volna- magyarázta Abigél-, el akartam hívni, segíteni neki, de hiába integettem, nem reagált, hanem, de mi van veled Morak? Mit tekeregsz a széken az ajtó felé és miért pisszegsz, mi? Talán valami bajod van?

-Nene, Abigél, jaj, mit csináltál!- hüledezett suttogva Morak- te elhívtad azt a rémet?! Lehet hogy követett, és akkor már itt ólálkodik a ház körül- tördelte vaskos ujjait Morak.

-Rémet? De hát miért mondod ezt- kérdezősködött Abigél.

-Elmondom, de előbb zárkózzunk be, mindent csukj be, remélem zárhatóak a spaletták, és az ajtó is? Ja, és remélem, te vagy az, aki tegnap is voltál?!- lépett hátra Morak furcsán méricskélve Abigélt.

Mire az felfortyanva megszólalt:

-Neked elment az a maradék józan eszed is?! Hogy kérdezhetsz ilyet, meg vagy te szédülve!

Morak egy pillanatra elmosolyodott.

-Jól van, na, tényleg te vagy- mondta, aztán gondosan bezártak mindent, utána pedig Morak elmesélte az előző napok eseményeit, igyekezve semmit sem kihagyni belőlük.

-Ejha- szólalt meg Abigél a beszámoló után-, ezek szerint más is átjutott, ha pedig így van, akkor előbb-utóbb visszatöltődik a szövedék, és eltűnik a Semmi- morfondírozott hangosan-, de evvel együtt itt is minden megváltozik, hetek, órák vagy percek alatt akár- magyarázta.

-Percek?- latolgatta Morak.

-Minden a mágiától, és a robbanástól függ, hiszen nagyon gyorsan történt a változás, így bármi lehetséges.

-És mondd csak, mennyire biztonságos ez a házikó?

Abigél lassan körülhordozta a tekintetét aztán megszólalt.

-A lehető legbiztonságosabb Morak, nincs biztonságosabb talán sehol másutt a világban- felelte kis mosollyal a szája szegletében.