Kapolyi György: A völgy

Csak nem arra gondolsz, hogy mi lehet a völgyben? Hát bokrok meg fák, meg apró állatkák, akik az aljnövényben matatnak szüntelen.

Hogy miért? Hát élelemért. Vagy keresnek, vagy esznek, vagy alszanak. Ebből áll az egész életük.

Igen. Lényegét illetően ennyi. Mint a tiéd. Dolgozol, a kapott pénzért élelmet veszel, és ha marad időd, hát alszol egyet.

Aztán álmodozol, kiszínezed a téged körülvevő semmit, ha jól bele is éled magad, elhiszed, és máris visznek a diliházba.

Bízol és bebeszélsz, időnként ajnározol és piedesztára emelsz valakit, aztán nagyot csalódsz, és belebetegszel.

Mindez miért van? Mert egy marha vagy, de következetes, mert nemcsak másokat teszel tönkre, de saját magadat is.

És akkor átmész mártírba, vinnyogsz és panaszkodsz, végső erőddel kipréselsz magadból néhány könnyet. Ha profi vagy, pontosan tudod vezényelni az előadásodat, ha amatőr, akkor tényleg belerokkansz.

Na, emberke. Körülbelül így nézel ki még madártávlatból is.

De ez normális, mert egy madár madártávlatból sem néz ki krokodilnak. Az egy egészen másik állat.

Egyszer majd elmesélem neked, hogy milyen állat, de most nincs türelmem hozzá.

Mert hozzád hatalmas türelem kéne, ami nekem rendszerint nincs.

Hát tudod mit? Ereszkedj le a völgybe, és nézd, meg mi van ott. Akkor nem merülhet fel benned, hogy én hazudok. Mert tudok hazudni, hisz majdnem mindenki tud, de én lusta vagyok neked mellédumálni, meg semmi hasznom belőle, igaz, az őszinteségem sem hoz semmi hasznot.

Na, indulj, ott ereszkedj le a sziklák mellett, az a leginkább biztonságos. Figyelj oda, mert ha leesel, otthagylak. Nem fogom kicipelni a lelkemet, mert te egy marha vagy. Majd idővel aztán benő a repkény, és úgy fogsz kinézni, mint egy termeszvár. Télen eltűnsz a hó alatt, benned fognak dekkolni a hideg elől elbújó tűzhangyák. Tavasszal meg kilombosodsz, leveleket növesztesz, hogy neked is köszönjön a szél. Kiszáradt bokornak nem szokás köszönni. Az már nem vesz részt a játékba, kopasz ágai között nem duruzsolnak a méhek. Ami elmúlt, az olyan, mintha nem is lett volna.

Bizony virágszálam, ez a törvény. Akkor pedig nincs apelláta.

Tavaszok voltak, van, és lesznek, ha neked esetleg nem is, de amúgy lesznek. Nem a te megléted függvénye. A te megléted semminek nem függvénye. Te csak vagy a meglévőkben, vagy csak úgy látszol. A fene se tudja. De nem is kell tudnod, ha tudod, akkor is az van, ami van.

Még időnként látom borzas fejedet imbolyogni az ágak, levelek között, egyre kisebbnek tűnsz, egyre ritkábban bukkansz fel a völgy bársonyos félhomályában, aztán te is eltűnsz, mint a többiek, és bevonulsz az emlékeim közé.

Ahogy múlik az idő, lassan egy kétlábon járó emléktár leszek, egyre többet időzöm közöttük, beszélgetek velük.

Így aztán ki vagyok téve annak, hogy úgy keveredem az emlékek közé, hogy észre sem veszem.

Egyre gyakrabban gondolok a völgyre. Én is, a sziklák mellett fogok leereszkedni, ott tűnik a leg biztonságosabbnak.

Kép: Kapolyi György alkotása