Markovity Radmila: Amikor fejjel megy falnak az ember

Lángoló vér lüktetett ereimben,
agresszív ragadozó nem lett belőlem,
ilyenkor gondolkodó  fékek csikorogtak
valahol bent, nem téphettem le fejemről
a menyasszonyi fátylat…kellett volna…
nem téphettem cafatokra  a részegest,
nem téphettem apróra a szadistát,
önmagam útjáról új ösvényre léptem,
könnycseppek áztattak útszéli lóherét,
bokrok leveleit a szél sem mozdíthatta,
de a fák lombjai tűző naptól hűvöst adtak,
halk zenével taktusra lépkedtem, mégis
vállamról a legszebben búgó galambot
elkergettem, ismét új ösvény, új világ,
a fájdalom megtalált, puskából lőtt rám,
jobban kínzott, mint  inkvizítor az eretneket.

Ma már csak egy kis séta,
ami semmit sem ér,
pezseghet, lángolhat a vérem,
agresszív ragadozó eltűnt belőlem,
csak az inkvizítor, mint az árnyékom
nem hagy el, árgus szemekkel figyel.