Nálunk is beigazolódott, hogy közös lónak túros a háta. Anyám és nagyapám között állandóan röpködött a méregszikra. Mind a kettő erős akaratú, uralkodásra termett jellem volt. Feszültek egymásnak a belső erők, de mi, gyermekek, nem is vettük még észre. Igaz, nem babusgatott bennünket nagyapám, de hallottam, amint dicsért a szomszédunknak bennünket, nagyanyám meg egyszer ajándékot vett nekem. Egy fekete fodros klott köténykét csúsztatott a kezembe, s meghagyta, nehogy megtudja nagyapám, hogy tőle kaptam. Furcsálltam én a dolgot, de megtartottam a titkot. A nap elültével, bekerültünk a házba, s a testvéremmel átmentünk hozzájuk. Nekem a zöldszemű nagy rádió tetszett, sokan beszéltek, énekeltek benne, csak azt nem értettem, hogy férnek el ott annyian. Aztán a különleges és furcsa nevű bútorok csodával töltöttek el. Volt ott kaszten, stelázsi, lóca, téka, sámli, csupa érdekesség. De nem nézhettem be soha a belsejükbe. Nálunk már addigra megvolt a vacsora. Ők még akkor ettek, gyakran aszaltszilvalevest puliszkával. A mienk hamar elfogyott otthon, hiszen hatan ettük. Nem kértünk, az nem illett anyám szerint. De én biza kívántam. Nagyanyám már tette volna is a kis tálkát, hogy együnk belőle, de nagyapám megjegyzése elvette a kedvünk ’’Úgy-e, tű nem esztek?’’ kérdésével.
A kertben két sárga bélű körtefa roskadozott terhe alatt a nagyapám felén. Nem volt akkor még más gyümölcs, a szilva, alma később érett, ez volt minden gyümölcsforrás. Anyánk nagyon a lelkünkre kötötte, hogy csak a répasorok között menjünk, nehogy letapodjunk egy takarmánynak valót se. Négy kicsi gyermek – akármennyire is óvatoskodott – rálépett egy-egyre, és ezt meglátta nagyapám. Magából kivetkőzve őrjöngött, és megtiltotta, hogy a földjére lépjünk. Elsomfordáltunk, mint a bűnösök, fájt is az eltiltás, de nem szólhattunk ellene. Anyám dúlt-fúlt, és a szomszédoknak el is panaszolta, milyen kőszívű az apósa. Mi meg pár nap múlva–míg nagyapámék déli álmot aludtak–csak odasettenkedtünk körtéért. Vigyáztunk nagyon, nem is léptünk a répára, de a borozdában ott maradt a lábunk nyoma. Kissé féltünk, mi lesz, ha kiderül a dolog, de nem történt semmi. Két nap múlva újból odamerészkedtünk körtéért. A két fa kivágva hevert a földön, a gyümölcs mellette összetörve egy hordóban! Sírva bukdácsoltunk elé a kertből, anyánk nem hitt a fülének, meg is nézte rögvest. Ő is elsírta magát az udvaron, apám is elhűlt ekkora gonoszság láttán. Ki mellé álljon! A szíve szakadt ketté, de nem volt már, mit tenni. A körtefák elpusztultak, mi meg gyümölcs nélkül maradtunk.
Nagyanyám néha ölbe vett, és kifaggatott, miről beszélnek szüleim otthon. Én meg boldogan csacsogtam el neki, amit hallottam.
– Könnyű volt apádéknak, levágta az ujját, s megúszta a háborút, míg mi ott maradtunk apám nélkül magunkra–mondta egyik beszélgetésükkor anyám.
Másnap nagyanyám babusgatásokba rejtett faggatózására elmondtam az otthon hallottakat. Igaz volt ugyan a dolog, sokan tették ezt akkoriban, de erről nem szabadott beszélni.
Ki is tört a perpatvar az én pletykám miatt. Hamar megtanultam, hogy két igazság van a világon, és jobb hallgatni.
A kertben két sárga bélű körtefa roskadozott terhe alatt a nagyapám felén. Nem volt akkor még más gyümölcs, a szilva, alma később érett, ez volt minden gyümölcsforrás. Anyánk nagyon a lelkünkre kötötte, hogy csak a répasorok között menjünk, nehogy letapodjunk egy takarmánynak valót se. Négy kicsi gyermek – akármennyire is óvatoskodott – rálépett egy-egyre, és ezt meglátta nagyapám. Magából kivetkőzve őrjöngött, és megtiltotta, hogy a földjére lépjünk. Elsomfordáltunk, mint a bűnösök, fájt is az eltiltás, de nem szólhattunk ellene. Anyám dúlt-fúlt, és a szomszédoknak el is panaszolta, milyen kőszívű az apósa. Mi meg pár nap múlva–míg nagyapámék déli álmot aludtak–csak odasettenkedtünk körtéért. Vigyáztunk nagyon, nem is léptünk a répára, de a borozdában ott maradt a lábunk nyoma. Kissé féltünk, mi lesz, ha kiderül a dolog, de nem történt semmi. Két nap múlva újból odamerészkedtünk körtéért. A két fa kivágva hevert a földön, a gyümölcs mellette összetörve egy hordóban! Sírva bukdácsoltunk elé a kertből, anyánk nem hitt a fülének, meg is nézte rögvest. Ő is elsírta magát az udvaron, apám is elhűlt ekkora gonoszság láttán. Ki mellé álljon! A szíve szakadt ketté, de nem volt már, mit tenni. A körtefák elpusztultak, mi meg gyümölcs nélkül maradtunk.
Nagyanyám néha ölbe vett, és kifaggatott, miről beszélnek szüleim otthon. Én meg boldogan csacsogtam el neki, amit hallottam.
– Könnyű volt apádéknak, levágta az ujját, s megúszta a háborút, míg mi ott maradtunk apám nélkül magunkra–mondta egyik beszélgetésükkor anyám.
Másnap nagyanyám babusgatásokba rejtett faggatózására elmondtam az otthon hallottakat. Igaz volt ugyan a dolog, sokan tették ezt akkoriban, de erről nem szabadott beszélni.
Ki is tört a perpatvar az én pletykám miatt. Hamar megtanultam, hogy két igazság van a világon, és jobb hallgatni.
Borzongató, milyen élet zajlott ebben a családi szomszédságban! Igen, nekem is a "gonoszság" szó jutott elsőre eszembe, mert főként ez lehet az oka, hogy haragot szült a másik oldalban. Tovább is gondolja az ember: lehet, hogy fia önálló választása vívta ki az apa haragját menyével szemben? Vagy valami más? Tetszett ez a lelkeket festő írásod, kedves Hajnalka!
VálaszTörlésValõban sok gonoszság volt benne, hiszen maga a gyümölcsfa kivágása , s ezáltal az unokák megfosztása az egyetlen finomságtól már elég lenne egy ellensêgeskedő viselkedêsre köztük. Hogy az anya is provokálta apósát, remélem , sikerül erre is a későbbiekben utalni. Köszönöm, Gábor véleményed. Üdv.
TörlésBravúrosan egyszerűen, minden pszichologizáló hókuszpókusz nélkül hitelesíti a szöveg a szélsőségesen ellenségeskedő "szomszédság" hatását a gyermeki gondolkodásra és viselkedésre. Gratulálok, kedves Hajnalka!
VálaszTörlésTibor, igazán örvendek a véleményednek, megerősítesz. Üdv.
TörlésKedves Hajnalka,
VálaszTörlésMost is remek az írásod de egészen elképedtem a történeteden, olyan szörnyű amikor egy ember ilyen konokul rosszindulatú és igen, gonoszság, egyetértek Gáborral, a saját unokáival szemben, hát, nem is lehet megérteni, szívfájdító.
Igen, Noémi,ismerek néhány hasonló embert. Üdv
TörlésKedves Hajnalka.
VálaszTörlésElképesztő ez a nagyapai gonoszság, bár mondják, hogy képes életben tartani.
De hogy valaki, saját véreivel így viselkedjen, a mit sem sejtő kis gyerekekre is kiterjesztve gonosz indulatait, hát, tudnék mit mondani, de nem akarok.
Nem jött rá, hogy ez a gyűlölet, önnön magát is pusztítja.
Tetszett novellád.
gyuri
Ó, ehhez hasonló, vagy még gonoszabb dolgokról is hallottam. Örvendek, hogy olvastál, köszönöm. Üdv.
Törlés