Kapolyi Noémi: Az otthon

Nagy volt a ház, a gyerekek kirepültek régen, a férje pedig sok éve elment már, kint nyugszik a hegyen a helybéliekkel.
Akkoriban mindenki emeletes házat épített a családjának, nehéz munkával és kuporgatással, embertelen küszködésekkel változtatták meg az egész életüket, mert a régi parasztház már senkinek sem kellett, letelt az ideje, mindenki tágas, és hatalmas szobákra vágyott, meg több fürdőszobára és emeletre, lépcsőházra, mert egytől- egyig úgy gondolkoztak, hogy majd együtt laknak a gyerekekkel, aztán együtt él a nagy házban az egész család, gyerekek és vők, meg menyek és az unokák, ők pedig majd üldögélnek a konyhában, és az embere hallgatja a rádiót, ő meg süti a kalácsot, meri a levest, és mind ott ülnek az asztal körül, esznek együtt.
De nem így lett.
A ház meg nagy és üres, gondolta.
Hiába ült kint a falnál naphosszat a padon, reggel hamar kiengedte a csirkéit, aztán evett, és már ment is kifele.
Más asszonyok is így tettek, aztán csak közösen ültek, és hallgattak. Nézegettek előre, hátha elmegy valaki az úton, vagy netán jön befelé a faluba, de igazán érdekes sosem történt.
Dél felé bement, a nagy konyhában feltett vizet egy picike fazékba, és főzött magának egy leveskét éppen ami volt otthon, abból, hamar ment ez, betéve tudta, kis hagyma aztán egy répa karikázva, kis  zöldség zöldje, krumpli, karalábé, minden apróra, kevés fűszer, alig forrt már készen is lett vele, még utolsó pillanatban beleszórta a cérnát, aztán szinte ehetett is. Nem készített mostanában magának semmit, inkább este hideget evett, szalonna mindig akadt, és a kamrában más is volt, de nem érdekelte.
Aztán lefeküdt, pihent egy keveset, néha még aludt is valamennyit, de négy óra felé csak kiült ismét bámészkodni, aztán újra csatlakoztak hozzá a szomszéd asszonyok, és estig üldögéltek.
A házat rettenetes sivárnak érezte, mintha lakatlan lett volna, és ő csak egy betévedő lélek lenne, aki egy hodályban keres valami menedéket éjszakára.
Idővel aztán annyira zavarta az üresség, hogy aludni is csak keveset tudott, akár merre tekintgetett az ágyából, éjjelente csak a fehérlő falak meredtek vissza rá, és erősen világítottak a Holdsütésben, a sarkokban megbúvó félhomály ijesztően gomolygott, és folyamatosan kinyújtogatta csápjait a fehér részek felé. De ő hiába takarózott be, hiába rakta az ágyba a nagy párnákat, nem tudott elbújni, nem érezte az ágy és a hálószoba melegét a meghitt alvóhely békés puhaságát, csak a szorongató, és tátongó éjszakai ürességet látta.
Napról-napra nyugtalanabbakká lettek az éjszakái, és kezdett inkább délután aludni, hogy pihenjen valamennyit akkor is amikor majd éjjel az ágy fejének támaszkodva üldögél.
Egyik nap nagyon érdekes dolog történt, igazából nem is volt semmi szóra érdemes, de mégis feldobta őt, és a szomszéd asszonyokat is ott a padon üldögélve, mert három turista elsétált a műúton, nagy hátizsákkal a hátukon battyogtak immár ráérősen, mivel itt elérték az úti céljukat.
A zsákjaik alatt hengeresre hajtogatott csomagok fityegtek mindegyikőjüknek.
Tanakodni is kezdtek, hogy vajon mi lehet benne, amikor az egyik idegen odalépett hozzájuk, köszönt aztán megkérdezte hol is van a vendégház.
Amikor aztán elmagyarázták merre találja ő nem volt rest és megkérdezte:
-Mondja, mit visz abban a kis hurka alakú zsákban?
-Sátrat, az van benne feltekerve- válaszolta az idegen, aztán elköszönt tőlük, kedvesen intett, és elsétált.
Eljött ismét a nap legrosszabb időszaka, este lett.
Már nem is próbálkozott az alvással, csak ült a hátát az ágy fejéhez támasztva, és merengett, de legalább a lábai is az ágyon pihentek, mégsem a padon van, gondolkodott.
Másnap déltájban a leves helyett felkerekedett, és elsétált a vendégház felé, amikor odaért a kitárt kapujához, bebámészkodott a kertbe. A zöldellő gyepen több felvert sátor is állt, csinos színeikkel, és változatos alakjaikkal nagyon érdekesnek találta valamennyit.
Később aztán kijött az épületből Pista is a gondnok, ahogy meglátta őt, intett neki, már majdnem elindult, hogy a ház végébe menjen amikor megszólította.
-Pista, gyere egy kicsit, te mondd már meg, hol lehet ilyen sátrat venni?
-Ilyet?-kérdezett vissza Pista- hát mégis melyiket? Nézze csak, jöjjön, látja, nem mind egyforma, avval mutogatni kezdte egyesével a sátrakat. Igazán sokfélét látott, olyat is, amelyikben több helység is akadt, de végül mégis egy tágas egy terű volt a legszimpatikusabb neki.
-De miért kérdi?-tudakolta Pista.
-Hát mert nekem szükségem lenne egyre- vágta ki a választ.
Pista csodálkozott kissé, de aztán rábökött a kezével a tetsző beosztású sátorra.
-Mennyi időre kéne?
-Kipróbálnám- felelte- nem tudom, de talán bérbe adja nekem?
-Vigye el, vigyázzon rá aztán ha elunta a kerti táborozást, hozza vissza- szólalt meg Pista.
Az idős asszony nagyon felvillanyozódott.
-Vigye csak, mindjárt lebontom magának, megvárja?
-Meg-vágta rá a választ gyorsan.
Amikor már a hóna alatt volt az anyag, és a merevítők egyaránt, sietős lépésekkel megindult haza felé.
Örömöt és izgalmat érzett, meg valami várakozásféle is bujkált a lelkében, csupa olyasmi amit nem érzett sok éve.
Amikor beért a kertbe megnézte az almafát, és a hátsó kapunál is körbement, de nem akadt olyan kellemes hely, mint amilyet a vendégház kertjében látott, nála nem volt pázsit, és fakerítés, a háza előtt neki virágai voltak, és a hátrajárásban a döngölt letaposott földút vezetett az ólhoz, aztán pedig a mögöttes veteményhez.
Így csak tanácstalanul ácsorgott a ház bejáratában, mert nem talált olyan meghitt zugot az udvarán ami jó lett volna, végül kapta magát, és elindult befelé.
A szép tágas nappaliban aztán lerakta a járólapokra a szerzeményét, és az ott lévő székre ült.
Lassan vánszorgott a délután, ő pedig érezte ahogy megint csak ellepi az egyedüllét, és a fáradtság érzése, itt ült ebben a hatalmas, lélektelen nagy szobában egyedül. A kőlap ragyog, az ablak fényesen tiszta, mosása nincs, lepihenni pedig nem volt kedve, hiszen zavarta a tágas hálószoba sivársága.
Aztán mégiscsak felállt, mert arra gondolt, hogy csak úgy megnézi, miből is áll egy ilyen sátor, és vajon hová kell behúzni a merevítőket.
Megnézte a leírást és aztán kiterítette az anyagot, és sorban összerakosgatott mindent, igaz itt a nappaliban nem lehetett lerögzíteni, de hát meg is ette már a fene, ha a szobában ezt elfújná a szél-gondolta, és elmosolyodott.
Csinos, és kellemes méretű helyiség nyílt a szobában, a formája is kedvesen mutatott itt a falak közt, amikor belelépkedett, kifejezetten jól esett neki a meghitt kis szobácskában állni.
Megfordult, és egy hirtelen gondolattól vezérelve bement a hálószobájába, megfogta a párnáját meg a takarót és berakta a sátorba, aztán csak úgy lefeküdt a földre, de a kő hideg, és kemény volt, nem volt kellemes rajta feküdni.
-Ejha-szólalt meg-, de hát én akkor is itt fogok aludni egyet, mindjárt kitalálom.
Nehéz volt felkelni a földről, de csak sikerült. Amikor a hálóban az ágyát nézte, akkor figyelt fel rá, hogy az epedát le lehet csúsztatni az ágy aljáról. Lehajolt, megmarkolta a két sarkát és próbaképpen rántott egyet rajta. Az epeda pedig csusszanással válaszolt, és engedett.
Ügyesen addig-addig rántott rajta párat amíg a sínen lehúzta a matracot a földre, aztán amikor kicsit kifújta magát a hosszabbik oldalára állította és húzni kezdte a nappali felé, aztán finoman aprókat emelgetve rajta becsúsztatta a sátor ajtaján.
Amikor a helyére került, kényelmesen ráágyazott, aztán a sátor egyik ajtaját behajtotta és lefeküdt.
Remek érzés volt ott bent lenni, elnézegette milyen kellemes kis szobácskája lett így hirtelen, a mennyezet nem volt magasan, és a falak is közel álltak aztán jólesőn elhelyezkedett és pihentető álomba merült.