Molnár József: Foltok és függönyök

Rotyog a lábosban az étel, fő a jó leves,
a sütőben mézes-mázos rétes hempereg,
glédában áll a kosz, romokban áll a ház,
a falak mállanak, ránk fér egy generál.

Az öreg férj dohog, szerződtünk, vállalom,
a büdös zoknikat ma még csak áztatom,
holnap a mosógép talán majd szív vizet,
s a szerelő nem húszezerrel integet.

A szomszéd ráér, valami falfúró zenét
hallgat, lehet, ezzel biztatja nejét,
másik fülembe hegedű sír, zokog,
most félig süket, vagy félig vak vagyok?

Ha tüsszentenek, elejtem a poharat,
ha nagyokat nyögnek, nem látok titkokat,
varrógépem előtt várom a számadást,
foltok és függönyök közt lesem a ráadást.

…Rojtossá vált álmaimban sem nyughatok,
feljön a Hold, kopott írógépem kopog,
vágyakból mondatokká érlelt szavak
dagadnak bennem, mint folyók, mint tavak.

Vershegyeket látok, rajtuk vad olvasók,
a pihenni vágyók, az újra kaptatók;
halakra várok, egy csónakban ülök,
napernyőm alatt lányként szédülök.

Pompás arany palotában életem,
királyok, hercegek, grófok, követek
lábam nyomában, nyílik a sok virág,
hemzsegnek egymáson a metaforák….

De jő az ébredés, s a valóság-mese:
ugat a postás, csekk ide-oda, Emese.
Mi az, mi a Nőt a földről felemeli?
Egy unoka, egy kacsintó Csoda, Geri!