lásd, most tél van, fehér, szikrázó tél…
Mondd csak, álom volt csupán
hogy voltál egyszer, s engem szerettél?
Üres, kihalt a tér, bár
minden megvolt, ami szép, ami jó,
és irigyen fedi be
már az emlékek gyöngysorát a hó…
Istenem, de szép voltál,
mint bőröd selymén megcsillant a fény;
szemed tükrén csillagok
gyúltak, s valóság lett minden remény…
Káprázat, suttogó alt
szavak varázsa, erotikus báj,
a vágy áramütése,
és friss málnaízű csók, ami fáj…
Ölelkezés gyönyöre,
görcsbefúlt percek romantikája,
felpárázó titkok, az
izzó testek összeolvadása…
Tenyerem tapintja még
hamvas bőröd kigyúlt feszülését,
a vibráló eleven
dús hús minden feldúlt rezdülését…
Kábulatba fúlt gyönyör,
búgó szavak, hangok ziláltsága,
beteljesülés, öröm,
szétpattanó percek valósága…
Jaj, messze tűnt az a nyár!
Hol az a láz, hol az az őrület?
Fagyos szelek csókdossák
már hantodon a hűvös sírkövet…
Káprázatosan szép vers! Hatalmas élmény olvasni!
VálaszTörlésSíron túli szépséges világ, emlékekből táplálkozó gyönyörű szavak.
VálaszTörlésGratulálok, kedves Péter.
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.