Szilágyi József: Kimi

 

A Kálvin téren találkoztok, a református templom előtt, még nem tudod, miért, Kimi 
javasolta a helyet, hát legyen.

       Még nem tisztult ki belőled az előző éjszaka. Hajnalig dáridóztál, Tandor, a kollégád
házavatóján, a táncparketten ismeretlen nőkkel roptad - az ismerős lányok kacagva kikerültek-,
egy colos tinivel flörtöltél, aztán már csak korhelyekkel hőzöngtél a rögtönzött bárpultnál.
Végül a verandán ébredsz egy leharcolt kanapén, elgémberedve, ködös aggyal, öledben a
lány, az esetlen égimeszelő. Kiderül, hogy már elvált, vagy nem vált, de van egy kisfia, ami
nem lenne baj, a baj az, hogy még csak nem is rémlik, mi történt és hogyan végződött, mert a
langaléta hogyishívják észrevétlenül elpárolog.
        A Szedánba vágod magad, rezzenetlen, de félig sem józanul, és most itt vigyorogsz a
téren, Tandor, züllötten. Kimi a templomlépcső tetejéről integet, copfjai ártatlanul libegnek,
mosolyog feléd, mint egy elszabadult novícia, de ekkor még ezt sem tudod, csak a törékeny
kis leányzót látod. Észre sem veszi, milyen állapotban vagy, Tandor, nem is gyanítja, fel sem
tételezné, hogy miféle széltolóval kezdett. Vagy talán mégis? A belváros utcáin andalogtok,
tétován imbolyogsz, Kimi körülötted repked. Jurátuskocsmákban inhalált fondorlatokkal
ámítanád, és meghökkensz Kimi letisztult ellenvetésein. Sejti már a kis galád, miféle vagy,
Tandor, felpiszkálta kelekótya hetvenkedésed. Miközben a Coficat-ben beléd diktál három
csésze napoletánót, kifundálja lépre csalásodat. Csúfolódik: ugye milyen szép ilyenkor a
természet lágy ölén sorskérdésekről diskurálni? Gyönyörű ez a vasárnap délelőtt, túrázzunk!
Jöhet egy Szentendre a Holdvilágárkon át? Túra? Naná! Már hetykélkedsz, Tandor, hogy akár
behunyt szemmel is végigmennél a piros jelzésen.
         A Szedánnal robogtok Pomázra, bulizakódban rontasz a sűrűbe, álnokul hófehér ingben,
Tandor, nyakkendőd még mindig a nyakadban fityeg. Kimi takaros szoknyácskában, madeira
blúzban, hiszen ilyenkor rendszerint a kórusban énekel.
          Csapongva fecsegtek hegyen és völgyön át, ám te, Tandor, egyre inkább csak kapkodod a
levegőt. Nevetgélnél, évődnél fűről-fáról, de amikor a nap magasba hág, elméd már
nehézkesen fordul völgyből dombtetőre. Az éjjeli borok megalvadtak tagjaidban, erőltetnéd
még a kacagást, élcekkel próbálkozol, de a nyelved botladozik, agytekervényeid üresjáratban
sajognak. Világosan látja Mindezt Kimi, és nem végez félmunkát a leckéztetésben. Aki
legény éjjel, az legyen nappal is, de legalábbis délelőtt. Nyargal az újabb és újabb
emelkedőkön, előre szökdécsel, kibontott haja örvénylik, és amikor bevár, találós kérdéseket
zúdít rád, népies odamondogatókat, majd újra nekilódul, csipkelődik, hogy énekeljük együtt a
„házasodik a tücsök” kezdetűt… Gonoszul vágsz vissza, hogy az érzékeny pontjára tapints, és
észre sem veszed, hogy a lelkébe gázolsz: bár a sátán illegalitásba vonult és gerillaharcra
váltott, amikor befuccsolt a puccskísérlete, egyszer az égi diktatúrában is eljön a
rendszerváltás, ha, ha, ha… Tandor, Tandor, hajlamos vagy benyögni bármit, ami az eszedbe
jut, tekintet nélkül a következményekre. Ezer szerencséd, hogy Kimi mindezt elnézi neked,
sőt, a szurdok mélyén, a meredély előtt megszán. Annyira kimerültem, Tandor, sóhajtja, nem
fordulnánk vissza? És türelmesen vár rád, te, levitézlett vitéz, amíg sok-sok szempillantás
alatt újra legénnyé válsz a talpadon.
         Késő délután fuvarozod haza, hogy a csatakos ünneplőből könnyű alkalmiba bújjon.
Kérkedve támasztod a Szedánt a ház előtt. Jól látja a kocsit az emeletről kukucskáló mama?
         Amikor te vedlesz át otthon, Kimi tanakodik az anyósülésen, vajon miért lenne illetlenség
őt beljebb invitálni? Hiszen mindkettőtöket mardos az éhség, és a hűtőd nyilván tele. Ám te
újra a belváros felé indulsz. A Kék Huszárban azonban minden asztal foglalt, a Nádorban
teltház, a Kakas pedig már kifosztva. Kimi vacog a kimerültségtől, átölnéd, de csak a blézerét
vonja össze durcásan, mikor végre meleg fészekre leltek egy vendéglőcske mélyén, ahol a
pincér készséges és gyors a séf.
        Láttál-e már, Tandor, leányajkat ilyen mámorosan forró levest szürcsölni, és a
kacsaropogós is a feltartóztathatatlanul szánkázik a tettre kész sejtek felé, a test szinte
önfeledten issza magába azt a néhány korty borocskát, és a desszertet is feltétlenül?
         Ellágyultan ültök a gyertyafényben, szemtől szemben bizalmassá válnak a szavak. Ugyan,
mit kéne még palástolnod, Tandor…? Kimi nem titkolja, hogy imádja a tűzzománcot, a
csecsebecséknek nem tud ellenállni, hatalmas vétek ez, de ennyi talán megbocsáttatik, Már
nem is csak gyűjti, hanem készíti őket, és most a készítésnek nem tud ellenállni. Olyan gyarló
az ember...!
         Már el sem rebben egymásról a két tekintet, Kimi ujjai szinte keresik a kezed, és te,
Tandor, hálásan szorongatnád az övét, ám Kimi egy cetlit csúsztat a tenyered alá.
Gömbölyded betűivel ajándékoz meg, amelyek elmondják neked, hogyan találsz az írásban
enyhet, ha megnyugvásra vágysz, vígaszt, ha szomorúság gyötör, menedéket, ha minden
terhedre van, és már idézi a zsoltárt, hogyan légy úrrá magányodon.
        Aztán egyszerre megint a Kálvin téren találod magad. Az ott a teológiai akadémia,
Tandor, mutatja Kimi. Igen, hallottam róla, füllentesz megint, hát persze, hogy itt van.
Somolyog rád, a karodba kapaszkodik, szinte a vállad mögé bújik, onnan fürkészi az arcod.
Ennek a napnak valójában ez volt a célja, Tandor, ez volt a célja, súgja a füledbe Kimi.
      …felbonthatatlan életszövetség férfi és nő között, árad a pulpitusról, mert akit szívedből
szeretsz, akit neked rendelt az ég… A padsorokban fiúk és lányok, leendő párok, a
házasságon még innen, a rátaláláson már túl, téblábolva vágy és szabály között. Pislognak
körbe, hol egymásra, hol a tudás kútfejére, oda meg vissza, aztán megint ide.
         Kimi támpontot keres. Vajon ők így gondolják? Vajon én is így gondolom? Vajon Tandor
hogy gondolja? Láthatóan ateista, a szentírást sem ismeri, de mit számít az, ugyan, mit számít,
csak az számít, ahogy ő gondolja, de vajon hogyan?
         Ámulsz, Tandor, csak sandítasz erre-arra. Eluralkodik rajtad a kimerültség, a szemed
szinte lecsukódik, ezért bevált módszereddel az ujjaidat harapdálod. Nézel te is körbe-körbe,
hallod is, meg nem is hallod, támpontot keresel. Vajon itt mindenki így gondolja, Kimi is, a
lelkész és a többiek? Tiszta ez a lány, mint a harmat, csak ne lenne rajta református
egyenirányító. Bár talán mégis legyen, ha már egyszer úgy is ott van, és gondolja pontosan
úgy, ahogy gondolja, egészen úgy, ahogy.
        Az ujjaid harapdálod, Tandor, és balgán azt hiszed, hogy nem nézel Kimire, de nemnézés
közben mégis őt keresi a tekinteted, pedig még a szemed sem mozdul, a fejed meg végképp
nem, annyira nem, hogy már a füled is belebizsereg. Kimi látja, Tandor, hogy őt kémlelnéd,
és makacsul más irányba fordul, valahova nagyon el, mintha hátrafelé próbálna nézni, pedig
éppenhogy előre, vagyis oldalvást, pontosan rád. Pedig nem, ő sem feléd, Tandor, csak mégis
mindig vissza, lázas a tekintete, Tandor, ahogy még csak rád sem pillant, még a szempillája
sem, és mégis.
         Búcsúzzunk hát, sóhajtja a hídfőnél Kimi, lábujjhegyre áll, puszit ad kétfelől, te meg mint
egy kőbálvány, Tandor, hát most mi legyen? Egyszerre átölel téged, Tandor, hajával végig
cirógat, forró arca a mellkasodon, hozzád simul, mint egy ölelésre vágyó csecsemő. Nem
érdekel, mondja, tudom micsoda alak vagy, egy link szoknyapecér, aki folyton lódít, züllött
vagy, cinikus, semmirekellő, ateista, egyenesen istentagadó. Mégis csak te kellesz, téged
akarlak, ne mondj semmit, meg se szólalj, nehogy elrontsd ezt is valami ügyetlen tréfával,

inkább meg se szólalj, ki se nyisd a szád, mert téged akarlak, csak téged, úgy, ahogy vagy,

akárhogyan.
          És te, Tandor, mintegy varázsütésre átlényegülsz, mint nominepátrisztól a kenyér és a bor,
lehullik minden, amiről azt hitted, te vagy, mindentudás és ámítás, szánalmas hazugságaid,
hajnali, verejtékes szorongásaid, fennhéjázás és önutálat, nincs már köntörfalazás, csak ez a
könnyű leánytest a karjaidban, most megtörténik a csoda, ami elől mindig elszaladtál, megérted végre, Tandor, hogy éppen ezt akarod, hogy mindig így legyen.