Mátay Melinda Mária: Egy állami tűzijáték margójára, 2023-ból

Magyar vagyok.
Itt születtem.
Ráadásul
Budapesten.
Sőt Budán,
a Gellérthegyen,
hol legurított és szörnyethalt
püspökünk szobra pihen.
Hunor és Magor lánya volnék?
Emese álma?
Vagy Radnóti szívéből
sarjadt költőárja?
Egy kuruc harcos
vagy a hun vezér lánya,
ki Szulejmán katonákkal
bújt kényszerből ágyba?
Szurkosüsttel védő Egerben,
betyárszerető a láptengerben?
Velejéig gyötört segítő a fronton,
vagy utcai mártír
egy kilőtt szovjet tankon?
Talán pálos szerzetesként
álruhában
jártam tanácsot adni
Mátyás udvarában?

Asszonytanúja valék
tengernyi árulásnak, vérnek :
láttam Dózsát, kit megégetének!
Kiszáradt kórómat
kergeti-hajtja a szél,
zúgva súgja fülembe:
Báthori Erzsébet él!
Hol vörös hol sárga
volt ruhámon a csillag,
ide is az hozott
egykor magyarnak.
Szent Korona áldást
kaptam a fejemre,
értem élt az állam,
mindig törvényt szegve.
Isten bocsássa meg :
magyarnak születtem!
Mária országában
Mária lettem.
Sírtam a keresztfán,
máglyán égetének,
gyógyító füveim
lettek így a mérgek.
Táltos tudományom
boszorkányfajzat,
traktoroslányból lettem
anya, ki szoptat –

Mikor mi volt
magyarnak lenni,
az Áldást és
az Átkot egybetenni.
Szívem erejéből
itt élni és lenni,
tartani a földit,
s az égit
keresni –

Anzixos emlékeim közt
kutatva a múltam,
várbéli eltitkolt
körfolyósókban,
matyóruhában
metált döngetni –
Mikor mi volt
magyarnak lenni.

Itt vagyok honn,
a mobilglobalizáció
peremén
egy norvég leckére
hangolok,
angolul és szanszkrittul
dúdolok
édes szülőhazámban
vajon mit akarhatok,
amikor azt mondják :
magyar vagyok?