Vasi Szabó János: Dekantu - 2. rész

II. – Szedd össze magad, Kuzgun! Felgyógyultál, nincs helyünk a számodra. Láttad hogyan kell mankóval járni? Itt van, fogd és gyakorolj! Ha szorgalmas leszel, épp úgy szaladgálsz majd, mint a lábtörésed előtt. Néhány hét és kimehetsz apád mellé a pásztorokhoz dolgozni. Ne hálálkodj! Vár még valaki? ... Ah, ismét eljöttél kis cafka! Ugyanaz a nyavalya, mint a múltkor? Itt ez a zacskó teli fehér porral. Az utolsó adag. Jobban nézd meg, ki mászik rád! Gyógyszer nélkül a kórtól aszott és vörhenyes lesz a bőröd, s nem kellesz majd a kutyának se. Mit művelsz? Megmondtam, itt nem kell fizetni, húzd fel a szoknyádat, tűnj el... phű! Ki a következő? Kertenkele, jó bőrben vagy. Nem látsz minden dűnén kábuszokat? Ne higgy annak az ostoba kuruzslónak! Demír bátyád hogy érzi magát? Nem kínozza az amputálás után a fantom fájdalom? Meghalt. Mikor? Miért nem szoltál? A sámán kezelte. A yildirim3 vágná ketté azt a balfácánt! Kerüljön a kezem közé a vén ördög, kitekerem a nyakát! Kertenkele, menj most haza! Nagyon lesújthatta a bátyád halála a szüleidet, segítened kell nekik. Itt egy kevés olaj. Apádnak a múlt hónapban megígértem, hogy szerzek. Este pedig próbálj nyugodtan aludni. Tenri szeninle olszun!4 Földig hajolva farolt ki a sátorból a töpörödött, barna bőrű legényke. Kende egy darabig még hallotta bizonytalan lépteit; fáradtan leült a kis zsámolyra. Letörölte izzadó homlokát, és a sarokba lökte a koszos gyolcshalmot, a többi ké- tes tisztaságú szagló hulladék mellé. Amint felállt, szédülés lett úrrá a testén. Hetek óta érezte: baj van az egészségével. Mintha gonosz dzsinn szállta volna meg a szervezetét, belecsimpaszkodott az izmaiba, amitől hasogató fájdalommal járt a legkisebb mozdulat is. Szerencse, nem várta odakint több beteg. Nem volt tanúja a rosszullétének. Így lássák a gyógyítót, aki a saját nyavalyáival sem tud megbirkózni. Patak csordogált a sátortól néhány lépésre éles, opálszín kövek között. Hívogatóan mágnesezték foltos hullámai Kende napégette bőrét. Boldogan mártotta tenyerét a langyos habokba, s élvezve a mosakodás illúzióját, arcára löttyintette a zavaros folyadékot. Ezt a rituális pancsolást várta egész nap. Úgy érezte ekkor, hogy nemcsak a teste szabadul meg a rárakódott portól, hanem a lelkéről is sikerül lemosni a keserű sárrögként hozzáragadt emlékezést. A kitörölhetetlen, Tudásnak nevezett mocskot... 3 villám 4 Isten legyen veled!