Molnár József: Buddha a fa alatt

Jót tesz egészségednek a hallgatás.
Tegnap is hallgatnod kellett volna.
Nem tetted. A lakat kinyílt
a szádon, ahogy egy ajtó szokott,
be – s kiengedve a vihart,
melyben kettétörnek a fák,
elszállnak a háztetők, akár
a gólyák. Cserepeire törik
a rideg igazság: bűnös, aki él!
És csak az Angyal lehet
tiszta, vehet fel csillogó
fátyoltáncához néma
titkokat. Buborék mentest.
Így van, nem így van, nem
tudod. És nem lehet nem
észre venni, kapuban áll
a szerelem, és vár. Hallgatása
maga a türelem, rózsája – nézz
már ki, kérlek, mákgumóként
lezárt önmagadból -, a kelő nap.
*
Hallgatni egy megbolydult
darázsfészekben erény, bár
nem hosszú életű remény
forrása. Talán, ha a hallgatás
fáklya lenne, könnyebb dolga
lenne a csöndnek is, mely
maga lenne a világosság.
Megvilágosodás, mondják
a bölcsek, ezt célnak kell
tekinteni, minden mást
irtani, kiirtani magunkból, na,
ezt nem látni a reklámokban!
Leülök egy fa alá, és várok.
Ahogy Buddha tette
a fényeső alatt.