Vasi Szabó János: Dentaku - 3. fejezet

III. Kende az orvosok céhébe tartozott. Az elmaradott sivatagi porfészekben fogat húzott, lázat csillapított, töréseket, ficamokat, csatában, vadászaton szerzett sérüléseket gyógyított. S ahogy közeledni érezte férfikora delének végét, úgy kapta rajta magát mind többször, hogy gondolatai a múltban kalandoznak. Egyre gyakrabban gondolt a kemény munkával telt napok után a diákkor boldog idejére, a Büyük Ögretmen tanítványainak maroknyi, lelkes csapatára. Az együtt töltött évekre, s a pillanatra, amikor szétszéledtek a világban, hogy az Imha5 utáni bűnben, nyomorban szenvedő, járványok tizedelte emberiség segítségére siessenek. A mítoszokkal körülszőtt, a tömeg által babonás félelemmel tisztelt orvoslást hívták segítségül. E gyógymód eredete a régmúltba, az Imha előtti idők ködébe veszett, de értőinek utolsó csoportja megpróbálta felidézni a csöndes feledés fátyla mögül. Csalók, kontárok, szemfényvesztő sámánok „hipnotikus varázslatai” piszkították be a tudomány hírnevét. Az igazi tudós orvosok másmilyenek, s közülük is a legnagyobb Büyük Ögretmen volt. Nem ült a babérjain a gazdag kliensek pénzén élősködve, hanem jó képességű gyermekek tucatjait vette maga mellé az ősi Budah külvárosainak nyomornegyedeiből. S oktatta őket előbb a betűvetésre, majd olyan titokzatos tudományok rejtelmeibe avatta be az ifjakat, mint a számtan, a vegytan, az élettan. Amint magába szívott némi felületes ismeretet, a tanítványok jó része megszökött, és a világ poros szavannáin kóborolva mágusként, kuruzslóként, méregkeverőként kereste meg a kenyerét. Ám a többség maradt, és kijárta az iskolát. Ők lettek az Ölen6 Korának utolsó doktorai. Megvetett, kiközösített emberek. Az öngyilkosságba kergetettek, a megháborodottak... Kevesen bírták olyan sokáig cipelni a Terhet, mint Kende. Szerencséje volt, amikor Büyük ide a déli sivatagba küldte. Itt az emberekből a civilizáció szikrája is kihunyt. Még arra sem voltaképesek, hogy a közülük kiváló sorstársuk ellen áskálódjanak, vagy elpusztítsák. Ismét érezte a tompa fájást a fejében. Az előző éjszaka álma végigkísérte napját, félelmetes látomásként öltött alakot az elméjében. Mintha nem lett volna elég baja?! Arra eszmélt, a patak olajos pocsolya ízét érzi a szájában. Nagyot horkantott, s kiköpte az émelyítő folyadékot. Karcsú árnyék nyúlt az ő robosztus árnya mellé. Hátrafordult, s feltörő örömmel nézett a lányra. Nadasz állt mögötte, csillogó szemét várakozóan rászegezte. – Kész a vacsora, Kende amdzsa7 ! – idegen lágysággal rezgett hangja a gyorsan hűlő levegőben. 5Pusztítás 6 Haldoklás 7 bácsi 4 – Jól van. Végeztem, mehetünk, kizi8 – dörmögte Kende, s indult a Gyógyítás Háza mellett terpeszkedő, sárga bőrökkel borított építmény felé. Itt laktak ők ketten. Nadasz nem volt a férfi édes gyermeke. Négy-öt éves csöppség lehetett, amikor rátalált egy kahverengi kereskedő karavánjának tetemei között. Akkor sem tudott magyarázatot adni arra, miként maradt életben a gyenge kisgyermek? A karaván felnőtt férfitagjai úgy hullottak az éhségtől és a szomjúságtól, mint Budah városában nyáron a falevelek. Kende hevesen megrázta kócos üstökét, hogy kiverje fejéből a buta gondolatokat. Hagyni kell békében porladni a múltat. Az egykori apróság mára szép,okos lánnyá serdült. Rozsdás dróton mécses lógott alá a szűk konyharész tetejéről. Alatta simára gyalult faasztal állt – felbecsülhetetlen kincs a sivatag-világban –két székkel. Fehér vászonterítő borította az asztalt, közepén piros virágképekkel díszített agyagtál állt, mellette egy-egy fatányér és fényes rézkanalak hevertek. A rend, a tisztaság, s a pusztai környezetben gazdagnak tűnő „étkészlet” a régi budahi vacsorák hangulatát idézték föl Kende emlékezetében. Mosolyogva szagolt a levegőbe. – Micsoda fenséges illat! Csak nem babfőzelék? – Egy házalótól vettem szakajtónyi szárított tarkababot. – Ügyes voltál, Nadasz! Fertőtlenítetted? – Igen... Megmostam a furcsa porban, ami sötétvörösre festi a vizet, ha beleszórom. – Akkor ne is húzzuk tovább az időt! Aki nékünk ételt adott, annak neve legyen áldott! Nadasz iyi isztah!9 A lány megpróbált rosszalló pillantást vetni a férfira. Ám látva, hogy farkasétvággyal tömi magába az ételt, fölkacagott. Az asztallapra könyökölve, állát tenyerébe tartva figyelte Kendét. S hallgatta, amint a fejük fölött a mécses gyér fénykörén túl döngicsélni kezd néhány sivatagi bogár. 8 lányom 9 Jó étvágyat Nadasz!