Bátai Tibor: Járógépedet elorozva

Látlak vasbordásan, előre szegzett
karddal, szorosan simulva nyakhoz, csak
szó szelíd erejével ösztökélni
az égbolton irdatlan szikrákat
pattintva ugrató, szőrén megült mént
merészebb vágtákra.

Mint sziklába mondai hasadékot —
dobogó patkókkal igézve idézed
szívünkbe zabolátlan vágták vitézi
virtusát és gyémánt-kemény verssorok
szigorú fegyelmű ütemét.

Küldetésed volt nem testvérnéptől
oltalmazni, de szavaidnak köszörűk
élén tündökletesre küzdött sors
példázatával nyerve megdönthetetlen
érvényt, önnön szutykától csutakolni
elárvult országot, mindenséget.

Tálentum nem adatott, sem végzet
dadogás nélkül szólhatnom nyelveden,
marad hát vigaszként egyedül el-
tanulhatónak az egyenes derék
és a törhetetlen gerinc — járógépedet
elorozva próbálok botladozni
a nyomodban.