Seres László: Amíg élek

Amíg élek, érzem a hiányod.
Örökké emésztem magam ezért.
Leheletnyi szerelemre vágyok,
feloldozásra bűnös percekért,

hogy jólessen az árnyhűs ölmeleg,
örömtitkok, parányik, zümmögők,
ha jössz s a távolság megtelik veled
álmodozón az őszi delelőn.

Nem kell kérnem, hogy maradj, lobogjál.
Bennem élsz, mert mindig bennem voltál
vágyaim tört tükörjátékaként.

Én az első, s utolsó menedék,
mentsvárad leszek. Nyitva az ajtóm
s óvni foglak magamnak, magamtól.