Ma eszembe jutott egy régi film. Valahol, talán Európában játszódik a háború idején. Szereplője egy kisfiú, aki elveszítette a szüleit, másik szereplője katona, aki felfigyelt erre a kisfiúra, enni adott neki a sajátjából, beszélgetett, törődött vele. Ez a kisfiú nagyon hálás volt, ezért az élete kockáztatásával is, de mindig szerzett valamit ennek a katonának, amit a következő találkozásra magával vitt. Már előre boldog volt, hogy a láthatóvá tett hálájának örülni fog a katona. Volt amikor egy sisakot vitt neki, volt amikor egy halott katona erszényét. A katona bizonygatta neki, hogy háláját sokféleképpen kifejezheti, nem kellenek hozzá tárgyak. A katona titokban vágyott arra, hogy a kisfiú megölelje őt, hiszen otthon neki is volt egy hasonló korú gyermeke. A kisfiú nem tágított, a katona pedig egyre szomorúbb lett. Volt a fiúnak egy gombja, amit soha nem adott oda senkinek, mindig azt nézegette, simogatta, egyik nap éppen a katona felé tartott, semmit nem tudott neki vinni. Ettől a fényes gombtól pedig nem szívesen vált volna meg. Boldogtalanul érkezett a frontvonalba, amikor meglátta a katonát, aki teljes erővel rohant feléje, majd rávetette magát a kisfiúra. A következő pillanatban éktelen süvítő hang, robaj, füst és törmelék mindenhol. Hosszú percek után a kisfiú nagy nehezen kimászott, a ránehezedő, élettelen test alól. Rázta, szólította, de ő többé már nem felelt. Zokogott a fiú, rádöbbent, hogy a katona megmentette az ő életét. Gondolkodás nélkül elővette a gombot és a halott katonának nyújtotta, majd a lassan megmerevedő tenyerébe erőszakolta. Sokáig ült némán a fiú, visszaemlékezett a beszélgetésekre, majd félénken kitárta karjait és megölelte a mozdulatlan katonát.
Tombácz Csilla
Gyönyörűséges az önfeláldozás ezen példája, s , ami még csodálatosabb, hogy napjainkban is közöttünk élnek az ilyen Hősök.
VálaszTörlés