Seres László: Ki szól rám...

Csókokkal ébresztesz. A susogó hárs
loboncos szélben véraranyat ringat.
Sikongva fonja pillanatainkat
egymásba s lángot vet a pirkadás.

Fényt hasít a csend. Vonzanak és hívnak

szemed tükrén játszó csillagképek

s megáll a perc. Én felépítenélek

újra magamhoz vezető hídnak.

Ha elhagysz, mivé lesz e varázs fényjel,
ki ébreszt majd égető szenvedéllyel,
mikor a hajnal vérem lángra gyújtja,

hogy amit adtál mindent visszaadjak.
És ki szól rám, ha mennék, hogy maradjak
megvakítottan csillagtalan útra.