Kelebi Kiss István: Terasz ősszel

szemközt egy ismerős sétál
kalapot emel a kirakatnak
amelyben én meg a terasz tükröződünk
nekem nincs kalapom emlékeim vannak
de le kell másznom a kútba
szűk henger az élet alján felejtéskavicsok
s ha jól összerázom őket emlékezem
kaleidoszkóp
mindig másképpen ugyanaz

(szívemben törött gerincű búgócsigák
tenyeremben elkopott kifutópályák
melyekből hamis jóslatok születnek)

föltekerik a ponyvákat
így látszik amint a naptár rácsai
a lemaradt fecskéket foglyul ejtik
mert mindegy a hónap neve
a név-nélküli tenger is elér a horizontig

felhők kovászát szél dagasztja
(valahol leszedik a ruhákat
s a madarakká változott csipeszek elrepülnek
egy asszony mosolyába messze)

esik
morsecseppek
S.O.S
süllyed a nyár
s mint el nem küldött szerelmes leveleket
hártyás szárnyait kitinje alá hajtogatja
egy elkésett bogár