Esélyegyenlőségről, demokráciáról, Magyarországról húsvét kapcsán

„Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,

Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy

S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban

Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,

Hogy megkeressem azt a másikat

S fülébe súgjam: add tovább.”

(Karinthy Frigyes)

„Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.)alapján az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése esetén a jogaiban sértett fél kérelmére a panaszt kivizsgálja, azaz hatósági eljárást folytat le annak érdekében, hogy történt e hátrányos megkülönböztetés. Ha történt, akkor a hatóság szankciót alkalmaz.

A jogszabály szerint az egyenlő bánásmód követelménye akkor sérült, ha valaki, vagy valamely csoport ún. védett tulajdonsága (nem, faj, bőrszín, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelve fogyatékosság, egészségi, családi állapot, vallási vagy világnézeti meggyőződése, életkora, politikai vagy más véleménye, társadalmi származás, egyéb helyzet) miatt más, vele összehasonlítható helyzetben lévő személyekhez vagy csoportokhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek és tárgyilagos mérlegelés szerint ennek nincs ésszerű indoka. Ebben az esetben beszélünk hátrányos megkülönböztetésről.”

(Részlet az Egyenlő Bánásmód Hatóság szabályzatából)

Történeteket mesélek, történeteket, amelyek nem az én megtapasztalásaimon alapulnak, de úgy érzem, mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogy emberek tengődnek kiszolgáltatottan, fizikailag, szellemileg tönkretetten ebben az országban.

Az írásimban megelevenített emberek mindnyájan valósak, miként a velük megesett dolgok is, azonban nevüket, nemüket személyiségi jogaik védelmében amennyire csak lehetett, megváltoztattam.

S mi kényszerített arra, hogy mindezt közreadjam? Egyetlen mondat csupán: „Ki vagy kik és mikor mondják már ki végre, hogy elég volt? Ki vagy kik és mikor változtatnak mindezeken a dolgokon azért, hogy emberek élni tudják az életüket, hogy képesek legyenek ismét mosolyogni, szeretni és, ha csak néhány hónapra is, de megérezzék a napsugarak fényét, a boldogság erejét? És megmutatom a kontrasztot is, mert ugyanígy szakadt ketté ez az ország is, miként a harmadik és negyedik történeteim faital hőseinek az élete…

1.      történet:

Két egymással szemben élő családban egyformán volt rokkant ember, csak az egyik, a fiatalabb, még három esztendeje is 100 százalékban munkaképesség csökkent, noha a húszas éveinek végét taposta, míg a másikban 49 éves kora után lett az a családfő. Az utóbbinak aztán el is fogyott a családja, elhunytak, kirepültek, s immáron végérvényesen egyedül maradt. Magánya határtalanabb volt a Nagypénteken keresztre feszített Krisztusénál is, hiszen benne a jobb lator felismerte a Megváltót, de ezekben a Lelkekben senki sem találta magát, az Embert.

A törvények változnak, noha rajzfilmeket csak bizonyos szabályszegésekéről készít az egyik külhoni televízió, de a valóságos életképet nem igen látják Némethonból sem…

És jött ama bizottság, ami - Miért is lepődnénk meg ezen?! -, egyik pillanatról a másikra nemzetivé vált és rehabilitációssá…

A huszonéves, oxigénhiánnyal, sántán, s szellemileg visszamaradottan született X. 100 százalékos munkaképesség csökkenése azonnal zéróra redukálódott, akárcsak manapság a tolerancia… Gondoljunk csak egyes budapesti szórakozóhelyek bezárására, míg mások rendőrkordonnal való körül vételére… Íme, a XXI. századi demokrácia legújabb vívmányai…

„Még kér a nép, most adjatok neki!...

…Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg

Isten teremtményén, s ki rásüti:

Isten kezét el nem kerűlheti.”

Petőfi korában végbe is mehetett a népakarat érvényesítése, mert ugye, mégis volt egy forradalom, nem úgy, mint a rendszerváltás helyett módszerváltás utáni esztendők során, csak éppen felnövekedett egy generáció… Az X-eké és Y-oké… Visszatérve X-re, azóta szellemileg teljesen visszafejlődött, már nem szobatiszta, felügyelet nélkül nem lehet otthon hagyni sem, robbantani akar mindent és mindenkit, és ott a gázkazán, amit bűvöl és szerel… Retteg az egész lakóközösség… Így az egyik szülőjének odalett az állása, míg a másik, az igaziakból az egyik, születése óta lemondott róla, mert elég volt csak meglátnia, s úgy elszörnyedt, hogy azóta sem bukkantak nyomára… Vagyis, mégis. A másodfok után, merthogy X-ről kiderült, hogy ön-és közveszélyes, tehát intézetben a helye… Mire minden papír elrendeződött, addigra az eddig elillanó, s most tüstént előkerülő szülő nem írt alá semmit sem… Most a minimális szociális segély pelenkára sem elegendő és ott van a féltestvére, aki ötödik osztályosan szégyelli az életet… Így lehet valakiket idő előtt totálisan tönkretenni!

2.      történet:

Y. 33 esztendő szolgálati viszonnyal rendelkezik, soha nem volt sem munkanélküli, sem semmiféle segélyt vagy támogatást nem nyújtott neki az állam, hozzátartozója nincs, mindenkit eltemetett már. Születése óta autoimmun beteg, de ez csak 1994-ben vált nyilvánvalóvá, ekkor már penicillin érzékennyé is vált. Pszichés problémái 14 éves korában egy neurózissal kezdődtek, majd 16 évesen Raynaud szindrómával folytatódtak édesapja idült alkoholizmusa, s édesanyja mániás depressziója, valamint paranoiás skizoiditása miatt. A családi anamnézisben anyai ágon két sikeres öngyilkosság szerepel, édesapja 59 évesen tüdőrákban, míg édesanyja 68 évesen gyomorrákban hunyt el. Y. is kétszer próbált önként véget vetni az életének, de mindannyiszor megmentették e földi pokolnak.

2006-ban a szomszédja madaraitól ornitózist kapott, ennek következményeként allergiás allergiás, COPD-beteg, tüdőasztmás lett, jelenleg a bal tüdeje már fibrózisos, azaz menthetetlen. A háziorvosi beutalóján minimum évi öt nagy tüdőgyulladás szerepel, amelyek pánikbetegséget, majd agora-és klausztrofóbiát váltottak ki szervezetéből. 2001-ben meghúzott egy vészféket egy vonaton, s innentől folyamatos pszichiátriai ellátásban részesül. 2001-ben, 2009-ben több hetet feküdt a pszichiátrián, 2010 decemberétől a mai napig egyben több mint 2 esztendőt egy pszichiátriai intézetben töltött. Egyedül semmiféle közlekedési eszközt nem képes igénybe venni, hivatalos kísérői vannak, még a gyógytornásza is házhoz jár, mert az immunrendszere egy krónikus sokízületi gyulladással is meglepte. A vérnyomása is állandó jelleggel magas, a szemfenéken kettes a stádium és angina pectorison át ma már mindene beteg. A koponya CT meg az agyi keringés zavarán kívül agysorvadást is diagnosztizált. Felejt. Mindent. Cukorbetegsége miatt súlyosan fogyatékos, a rokkantkártyája lejárt, így immár csak betegszállítók viszik egyik helyről a másikra.

Az anamnézisében sok más egyéb betegség is szerepel, pl. arcidegzsába, ami miatt a múlt évben az egész alsó fogsorát kihúzatta, annyira nem hitte el, hogy nem a foggyökereitől patakzanak a könnyei minden éjjel. Hallókészülékre lenne szüksége, de nem tudja megvásárolni, mert a lakásrezsi és egy hitel mellett van, mikor napokig nem tud otthon mit enni, hiszen a gyógyszereimre megy el az összes pénze, s sem segélye, sem rezsitámogatása nincsen. Már azt sem tudja, mennyi gyógyszert is szed.

2012 óta rokkant csupán, mert minden betegsége ellenére élt és dolgozott fáradhatatlanul.

Így került sor 2013-ban a felülvizsgálatára. Délelőtt fél 10-re volt időpontja Hivatalos kísérővel érkezett, aki a portán bejelentette, hogy intézeti beteg –és cukorbeteg is. Semmiféle élelmiszert nem vittek magukkal. A kísérője dél tájban elment édességért, mert akkor már nagyon rosszul volt, s a székek miatt ülni sem tudott, a derekára jelenleg is kezeléseket írtak ki, amelyeket volt képes elkezdeni sem, mert közben mellhártyagyulladást kapott. Erre aznap szedte be az utolsó szem antibiotikumot.

Dél körül hányt először, mert nyelőcső refluxa és nyombélfekélye is van, majd fél óránként. Tavaly május végén hasi műtéte is volt, így végképpen nem mindegy, mit eszik.

Ezekre senki sem kérdezett rá.

Az asztmasprayit többek között azért használta, mert a takarítónő fél háromkor ablakot mosott, s később a padlózatot is. Többször is befulladt.

Három órakor már csak ő volt egyedül a váróban. Kettőkor kulcsra zárták a bejárati ajtót, amitől megrémült, a klausztrofóbiája nagyon elővette, a kísérője ott hagyta, s ezek után egymás után kapkodta be a nyugtatóit, s Tensiomint tett a nyelve alá, mert extrém mértékben megemelkedett a vérnyomása.

A doktornő, mikor behívta, közölte, hogy nem köteles megvizsgálni, mert, ha mellhártyagyulladása van, akkor szó szerint idézem: „TBC-s.”Ugyan két orvos neve szerepelt az ajtón, de csak egy fiatal hölgy volt jelen, s asszisztens sajnálta meg a beteget, aki közölte a főnökével, hogy „De antibiotikumot szed!”

Nem is vizsgálta meg, csak diktált és diktált, kérdezte a gyógyszereit, egynek eltévesztette a milligrammját, amelyért leordították, s még hallotta néha, hogy az asszisztens rákérdez, hogy biztosan negatív. „Az” – mondta a doktornő.

A háziorvosa teljességgel rehabilitálhatatlannak tartja a pszichiátereivel, s a neurológusával és az összes többi orvosával –Közöttük több professzorral! - egyetemben, s éppen a vizsgálat előtt néhány nappal volt laborban, a vérsüllyedése 40-es, a CRP értéke 27, 9-es volt, s más egyéb értéke sem volt rendben, ahogyan az EKG-ja sem.

A doktornő nem volt kíváncsi a panaszaira, csak a fogai között közölte, hogy lejárt a munkaideje.

A beteg ekkor már zokogott, s a kérdésre, hogy miért ilyen egy beteg emberrel, csak felcsapta a fejét, választ nem adott

Ezután Y-t is bekapta a gépezet. A rehabilitációs szoba, majd a foglalkoztatás ügynél következett és elé tolt papírok, amelyeket szemüveg hiányában nem tudott elolvasni, de aláírta őket, miközben egyre csak ömlöttek a könnyei.

Mindezek ellenére háromnegyed öt után végeztek vele, s még a portás adott egy számot, hogy hívjon egy taxit, mert a kísérője munkaideje lejárt, így ott hagyta, nem várta meg.

3.     történet:

V egyetemista. A második diplomáját szerzi a szülei pénzén. Ingyen lakik az egyik rokonánál, s megszokta, hogy a rezsitől kezdve az utolsó tisztítószerig, fűszerig, s az alapvető élelmiszereken túliak is minden, de minden ingyen van, mert ennyi jár neki, ha az alapképzést hat szemeszter helyett nyolc alatt, de sikeresen éppen csak elvégezte, s aztán egy másik egyetemet is elkezdett, mert ez így kényelmes. A szocializmusban láttam utoljára hasonlót. Közben a rokona bére jelentősen csökkent, ő spórol azon, amit saját magától von meg, hogy V-nek mindene meglegyen. V zsebpénze, mármint az otthonról kapott, összességében meghaladja az előbb említett X és Y együttes jövedelmét, de csak panaszkodik, panaszkodik, áskálódik, s mindezt nyugodtan megteheti, mert a család az család, és a család az szent… No comment!

4.     történet:

Z is egyetemista. Első éves kora óta dolgozik, s mégis kiválóan teljesít. Valódi tehetség. Önerejéből küzd, hogy jobb sorsa legyen, mint egyetlen hozzátartozójának. Mikor egyetemre ment, kölcsönt kellett felvenni, hogy egyáltalán elindulhasson a világba. S ő a részleteket kérés nélkül, havonta mindig ugyanabban az időben átutalja életben lévő szüleje számlájára, mert pontosan tudja, hogy enélkül a segítség nélkül az már régen teljesen tönkre ment volna…

Legyezte: M. F. - Di -