Menyasszony a kazal tetején

Kicsit srégen, nekünk által, az utca másik felén laktak Vica  néni és Jani bácsi. Mikor én megismertem őket, már elég idősek voltak, vagy csak nekem tűnt úgy. A legidősebb lányuk tízen valahány évvel volt tőlem idősebb, a legfiatalabb, Jani, két évvel fiatalabb. Közöttük még két lány volt.
Sem a szerelem, sem a szeretet, sem a megbecsülés nem tanyázott a házukban. Jani bácsi jobban szeretett a pohár fenekére nézni, mint ahogy azt kellett volna. Ezt Vica néni sehogyan sem tudta elviselni. Nem is csoda, hiszen nem szerelemből ment férjhez, hanem a szülők döntöttek úgy, megházasítják a gyerekeket, ezzel növelik a vagyont. Egyik részről is, meg a másik részről is volt föld, azt ha össze vonják, nem kis gazdaságot teremtenek.
Jani bácsi mesélt egy alkalommal, amikor a blokkokat hordtunk a téglagyárból a lovas kocsiján. Minden fordulónál megivott egy pohár pálinkát, azzal, hogy a fuvart nem kell fizetnem. Vica néni, naná, hogy észrevette a változást. Engem korholt.
- Minek engeded inni ezt a vén embert, a végén még felfordultok a kocsival.
- Nem  sokat ivott Jani bácsi, - lódítottam. Ne féljen, nem fordulunk fel.

Útközben Jani bácsinak is megeredt a nyelve. Hallotta Vica néni mit mondott nekem, meg kapott ő egy jó adag szidást, amiért mindig pityókásabban ért haza a szállítmánnyal.
- Hát édes lányom-, kezdett bele Jani bácsi a mondókájába - tudtam én már az esküvőnk napján, ki lesz a feleségem.
A menyasszonyt úgy kellett lecibálni a szalmakazal tetejéről. Nem akart hozzám jönni feleségül, de én sem fordíthattam meg kocsim rúdját, mert ott ült az apám, és azt mondta:e l v e s z e d. Megértetted?
Jól van, elveszem, de én nem cibálom le a szalmakazalról. Nem is léptem egy lépést sem. Voltak ott, akik helyettem is megtették, meg a szalmától megtisztították a ruháját, haját.
- Azután azért csak megszerették egymást, ha ennyi gyerek született.
- A gyerekek jöttek, de a szerelem, szeretet az ott maradt a szalmakazal tetején. Most meg már megöregedtünk, ezt a hátralevő életünket majd leéljük valahogy.
Hazahordtuk az összes kellékeket, valami kis pénzt azért adtam Jani bácsinak, nehogy még nagyobb legyen a veszedelem odahaza.
  
Vica nénit nagyon szerettem Jólelkű, segítőkész asszony volt mindig. Amikor az anyámat is fiatalon elveszítettem örökre, sokszor hozzá fordultam, mit hogyan
kell megfőzni, megsütni. Az öcsém szerint senki sem tudott olyan finom húst sütni, mint Vica néni. Sokszor meghívta őt ebédre anyánk halála után.
Nekem nagy problémát jelentett levágni a nyulat, ugyanis azt is tenyésztettem. Minden alkalommal áthívtam Vica nénit, jöjjön, vágja el a nyúl nyakát.. Azt is tudni kellett, mert aki nem tudta, akkor úgy sírt a nyúl, mint a kisbaba. Vica néni szó nélkül átjött, levágta a nyulat, és már sietett is haza, mert a munkájából vettem ki. Úgy gondoltam, ha ő, és mások is levágják a nyulat, megteszem azt én is. Nem zaklatom állandóan, a szomszédasszonyt.
Láttam, Vica néni fog egy üres sörös üveget, azzal fejbe vágja a nyulat, az elkábul, és gyorsan elvágja a nyakát. Nincs sivalkodás.  Én is nekiveselkedtem. Megfogtam a nyulat a fülénél a bal kezemmel, a jobb kezemben tartottam a sörösös üveget, és amekkorát bírtam, csaptam volna a nyúl fejére. Igen ám, de a nyúlnak is van esze, megugrott a földről, én pedig a bal nagyujjamat találtam el tiszta erőmből. Egyből elengedtem a nyulat, a nagyujjamat a számba kaptam, és szaladtam vagy két kört az udvarban, mert éghetetlenül fájt az ujjam. Amikor megnéztem, kétszer akkora lett, mint eredetileg.
Nem volt lelkemnek hova lenni. Átszomorkodtam Vica nénihez. Előbb megmutattam szép tisztára szopott nagyujjamat, majd elmondtam, mi történt.
- Fogtad a nyulat, és mégis az ujjadra csaptál?
- Fogtam bizony, de elugrott, és most látja az eredményt.
- Hogy fogtad azt a nyulat?
- Hát úgy, ahogy Vica néni
- Az lehetetlen!
- Gyere velem, húzta félre a lábast a tűzhelyről, majd pontosan megmutatom, hogyan kell nyulat vágni.
Megfogtuk a nyulat. Szaladt különben, mint a nyúl, de beszorítottuk a sarokba, és Vica néni grabancon ragadta. 
- Most figyelj ide. Megfogod a két hátsó lábát. Feje lóg a levegőben, akkor koppintasz rá, és gyorsan elvágod a nyakát. Te hogyan akartad elnyisszantani a nyakát.?
- Fogtam a fülénél fogva…
Vica néni olyan jóízűen nevetett, hogy a könnyei is kicsordultak, de megtanított nyulat vágni.
Amikor megérett a dió a házuk előtt, mindig talált valami kifogást, amivel odacsalogatott maga mellé a kispadra.
- Ülj ide mellém. Pihenj már te is egy kicsit. Nem nagyon érek rá . Még van három osztály dolgozat füzete, amit ki kell javítani. Igaz nem holnapra, de legalább a felét még ma szeretném átolvasni.
 Mit dolgozik odabenn Jani bácsi?
- Semmit sem. Fekszik az ágyában, és maga alá lamolt. Már régen nem engedem be a hálószobába, mert elviselhetetlen lenne a levegő. Hagyjuk ezt a témát. Szót sem érdemel. A  csodába is! Nézd csak, mennyi dió van még a földön, de nem nagyon esik jól a hajlongás, Segítenél felszedni?
- Természetesen, - mondtam, és tudtam, ez megint egy a huncutságaiból, amit már nem először vitetett velem végbe.
A diókat a kötényébe raktuk, és beszélgettünk. A beszélgetés végén kötényestől, dióstól nekem adta azzal, neki már úgy is annyi van, hogy el sem fogy. Megköszöntem, lenyomtam neki egy puszit, és még egy kicsit csevegtünk. Megkérdeztem
- Tudja-e hány éves lehet Viktus néni (így különböztettük meg őket)?
- Ő még nagyon fiatal Csak hetven valahány éves.
Nem mertem nevetni. Fiatal?- gondoltam magamban. De ki hallott már ilyent?
Nos én- válaszoltam magamnak . 
Hangosan pedig azt feleltem: tényleg fiatal.
Mennyire relatívak a dolgok. Vica néninek a nyolcvan valahány évével Viktus  néni fiatal, nekem a harminc valahány évemmel mindketten idősek.