Jéga Szabó Ibolya: A próba (ötödik rész)

 

Élet vagy halál

 

Mialatt a délután legkellemesebb részével voltak elfoglalva, azaz fürödtek, az öreg szakállas ült a patakparton és csendesen figyelte mikor végeznek, látszott rajta, hogy fontos ismereteket akar átadni nekik.  Letörték a víztároló ágakat, kitekerték két piros csőrű rövid nyakát, de a visszaindulás helyett a tengerpart felé vették az irányt.

- A tenger, mint mondtam már veszélyes hely, mert nagyon agresszív ragadozók lakják. Bármennyire is vágytok a halhúsra, ne menjetek bele – mondta az öreg szomorúan.

Leültek a parti sziklákra, és látszott rajtuk, hogy a tenger zúgását hallgatva mindannyiuknak az elveszett otthon jut az eszébe. Az öreg mesélős kedvében volt ma, eddig a szükségesnél többet nem beszélt sose, de ma, itt a tengerparton megeredt a nyelve.

- Tudnotok kell, a naptárfalon megláthatjátok, hogy a tizenötödik emberpár vagytok, akiket ide transzportáltak erre az elátkozott bolygóra, de csak én maradtam életbe, a többiek mind elpusztultak. Két gyermek született, egyik a szülésnél halt meg az anyjával együtt, a másik kisfiú nem érte meg az egy évet sem. Valamilyen gyermekbetegség elvitte. Sokan pusztultak el az alultápláltság miatt, többen öngyilkosok lettek, a maradék balesetben, két férfit a tengeri szörnyek téptek szét. Ezekből tanulva óvatos voltam, de a nap elől nem tudtam elbújni, elrongyolódtak a ruháim, pedig a halottak hagytak rám eleget, de hatvan év az hatvan év, és semmi nem tart örökké. Bőrrákom lehet, tudom, és azt gondolom, hogy több áttétem is van, már hamar fáradok, és az étvágyam sem a régi, folyton fogyok. Nem tudom, hogy ti meddig bírjátok, de szeretnélek benneteket minden fontos ismerettel ellátni, ami megkönnyíti számotokra ezt a borzalmas életet itt. Rátok bízom, hogy döntötök, felveszitek e küzdelmet, vagy feladjátok, mert ez a ti életetek. –

A fiatalok szótlanul nézték a tengert, mindketten a hallottakon töprengtek.

- A tengeri szörnyek, hogy néznek ki, láttad őket? – kiáltott fel váratlanul Dávid.

- Kígyószerű halfélék, és vagy négy-öt méteresek, nagyon jók az érzékszerveik, mert rögtön megjelennek, ha belemegy az ember a vízbe. Egyszerre többen támadnak, és széttépik az embert. Más ragadozók is élnek a vízben, de őket nem láttam még soha, csak azt, mikor a halrajokat támadták meg, és forrt a víz a harctól. A partra kimásznak szaporodni időnként a páncélos fekete pókok, amelyek úgy néznek ki felülről, mint a kis teknősök, de ha megfordítod őket, nyolc lábuk van, Soha ne süssétek meg, és ne kóstoljátok meg, mert szörnyű hasmenést kaptok tőlük.  Egy nő belehalt. Az életeteket akkor könnyítitek meg, ha feladatokat tűztök ki magatoknak, a munkátokat rendszeresen végzitek, eleget alszotok, változatosan étkeztek, és nem sokat rágódtok a helyzeteteken, mert amin nem tudtok változtatni, azzal nem kell foglalkozni, hiábavalóság - mondta az öreg végezetül és felállt.

Az úton hazafelé csendesek voltak, mindenki az elmondottakon gondolkodott. Helén legszívesebben sírt volna, annyira elkeseredett lett, de nem akarta Dávid szívét fájdítani. A halálra gondolt, legjobb lenne beleugrani a lávatóba, szenvedés nélkül vége lenne az életének, mert biztosan elpusztul majd, most már tudja, hogy ez csak idő kérdése.  Elhatározta, hogy megkérdezi Dávidot, hogy vele tart e. Ketten könnyebb lenne, mert nem akarta itt hagyni a fiút egyedül.  A régi boldog életére gondolt, a szüleire, az öccsére, és a mamára, akiknek fogalmuk sincs, hogy hova tűntek. A civilizációra, melynek a teljes hiánya miatt nyomorultul érzi magát, és már most látja, hogy soha nem tanul meg nélküle élni, mert képtelen. Egyszerűen nem alkalmas rá, mert megismerte, a civilizációban minden képessége elsatnyult, ami a nélküle való élethez szükségeltetne. Azért pusztultak el azok mind, akiket ide pottyantottak, mert ők már nem voltak képesek alkalmazkodni. Az öregnek is csak idő kérdése a halál.

Dávid pedig arra gondolt, hogy még egy helyiségben lecsiszolja a falakat, és az lesz a napló szoba. Minden rendkívüli eseményt lejegyez, az itt töltött életük folyását rávési a falakra. Meggyőzi Helént, hogy az életet válassza, fogadja el az elfogadhatatlant, próbáljanak együtt értelmet adni a küzdelemnek.  Talán érkezik ismét egy új emberpár, és akkor már könnyebb lesz együtt, és ezekkel az ismeretekkel már több remény lesz az életben maradásra.  Körülnéz, hátha talál alkalmas növényt ruhának, hogy a nap ne égesse szét a bőrüket. A jövő, egy gyermek lenne, de erre rettegve gondolt, gyermeknevelés itt -, az már nagyon nehéz feladatnak tűnt. Remélem, az öregnek még sok ideje van hátra. 

Miután hazaértek, Helén szó nélkül bement a hálóhelyükre, és vacsorára sem jött elő. Szótlanul ettek az öreggel. Az idő további részét azzal töltötték, hogy elzavarják az apró egérféléket, amelyek a maradékra jöttek elő, ki tudja honnan, Dávid eddig még nem vette észre őket. Félénkek voltak, hamar eltakarodtak. Az öreg elvonult aludni, Dávid egyedül maradt, nézte a csillagos égboltot, és azon gondolkodott vajon melyik csillag lehet ott fent a mi drága napunk, merre lehet a mi naprendszerünk.