Cetlik

a történet már elvegyült a tájjal

egyik a másik így mindkettő hiány

tűzleső részeg őr templom tornyában

sorsom kapkod a harangkötél után

*

amíg csupán Kerítés van

a Kint és Bent adott

ám egyetlen léc elmozdítása

fölcserélheti a Tájat és a Birtokot

*

Múlt és Jövő között a résen

kihajlik s szirmot bont ami van

halált hegesztett rám létezésem

bezárt s mint palackpostát utaztat

tőlem független dolgok habjaiban

*

éppen ÚGY

te is viszed a keresztet

körbe állnak leköpnek

mosolyuk szamártövis

s te is éppen ÍGY

köpsz bámészkodsz

mosolyod szamártövis

s VALAKI viszi a keresztet

*

mosoly leng át a légen

hang nevetés

ennyi

jegenyesor-kerítésen

nem lehet bemenni

nincs ajtó mezőre nyitni

marad az ÚT

tovább

marad a test s benne vinni

az emlékezés fekete dobozát

*

mondanám hogy minden változatlan

de elkopott mit úgy hittem örök

s mint odabújt sün a lángoló kazalban

mentem magam a napi zűrzavarban

*

múlt és jövő ívén a Hídon állva

szárnyat bont az este s ellebeg

ösztönöm emlékezik a halálra

a lét szervezi önvédelmemet

*

kerted körül a léceket

fölfalták nagyfogú gledícsiák

a táj elmosta telkedet

tavon papírhajó kedvenc tanyád

a héthatár is megszökött

(a horizontot nyitva hagyta)

futnál te is de rád csöpög

e délidő akár a gyanta

*

keresztút feszületébe

idegen írásjeleket karcol egy denevérszárny

emlékekből font töviskoszorút kerget a szél

fájdalom karikázik

s az őszi sövények rozsdás bicikliláncait

nem olajozza többé Édesapám

*

Ez volna hát a pillanat mikor

fekete tükörbe nézve látjuk

halottainkat lebegni hátunk

mögött Emlékekből szőtt álruhájuk

másképp mutatja őket mert más

a beeső lét szöge s ahol mi állunk

a Tér itt még valós pedig minden

lélegzetünkkel elmúlást inhalálunk

*

ami elmúlt alig volt

mint szirmon pillelábnyom

üres éberpontok között

nem foganhat álom