Itatós szívta föl az alkonyt
Sötét lett hirtelen
Csönd nőtt az ordasok köré
s e csönd itt van velem
Eddig gyötört a járás kínja
Most mellém ül Pihen
akár az eb mely árnyat hajszolt
Ülünk a semmiben
És mégis minden így lett teljes
hogy megszűnt önmaga
A bennem-lakó gyermek retteg
Túl néma éjszaka
*
elhagyott tanya akár egy
hátára fordított halott rovar
görcsösen szorítja a Napot
merev gerendalábaival
kivégzés utáni csendben
kerítéslécek hevernek
a délidő lángvágóval darabolja
a maradék keretet
*
valaki tükröt állított a horizontra
egyszerre megyek és érkezem
mind távolibb a templom tornya
de csókáit eléri kezem
ismét látom mit elhagytam
lezárt múltamnak belsejét
a műszert melyben javíthatatlan
a sok elmozdult fogaskerék
*
Azért mert eltévedtem
hibás egyedül én vagyok
Nem hittem bölcs útjelekben
Nem hittem el hogy meghalok
Génjeimben összefércelt
térképen elrajzolt arány
Minden jelzőfény látomás
egy nagyobb álom udvarán
*
van-e seb mely
bevarrhatatlan
van-e halál
mely gyógyítható
van-e perc
melynek nincs
kezdete s vége
van-e út mely
nem előre-jelölt
van-e titkokhoz kulcs
a nyelvem alatt
és fogaim közt
szorítok-e
Vízözön-utáni
ágat
*
tréfák állatai szétfutottak
ülök beomlott ég alatt
ez volna hát valódi arcom
amit e tócsa tükre megmutat
ez volna ő az ismeretlen
aki születésem óta én vagyok
akit neveltem óvtam hitegettem
s aki helyett majd meghalok
*
idegen utca
idegen kertek
idegen híd
idegen patakon
idegen árnyék
idegen falakon
idegen galambdúc
idegen tűz és
idegen kéményben
idegen korom
idegen templomban
idegen igékből
idegen irgalom
*
régen tudom
a metronóm törött
a záport is csak
később vettem észre
egy villám szárán
csiga erőlködött
hogy égbe jusson
mielőtt elégne
*
szirmoktól habzó réten megtanultam
pillék röptének kódolt jelbeszédét
már szó szerint fordítom a tájat
betartva keréknyomok pontos sortörését
s ki láttam patakok fürge szobrászkezét
és hallottam kelepelni a zöldgólya-nyárfát
most
e mérföldkő sámlijáról nézem
a kányaszárny mögött forgó levegőt
Isten leheletének aerodinamikáját
Sötét lett hirtelen
Csönd nőtt az ordasok köré
s e csönd itt van velem
Eddig gyötört a járás kínja
Most mellém ül Pihen
akár az eb mely árnyat hajszolt
Ülünk a semmiben
És mégis minden így lett teljes
hogy megszűnt önmaga
A bennem-lakó gyermek retteg
Túl néma éjszaka
*
elhagyott tanya akár egy
hátára fordított halott rovar
görcsösen szorítja a Napot
merev gerendalábaival
kivégzés utáni csendben
kerítéslécek hevernek
a délidő lángvágóval darabolja
a maradék keretet
*
valaki tükröt állított a horizontra
egyszerre megyek és érkezem
mind távolibb a templom tornya
de csókáit eléri kezem
ismét látom mit elhagytam
lezárt múltamnak belsejét
a műszert melyben javíthatatlan
a sok elmozdult fogaskerék
*
Azért mert eltévedtem
hibás egyedül én vagyok
Nem hittem bölcs útjelekben
Nem hittem el hogy meghalok
Génjeimben összefércelt
térképen elrajzolt arány
Minden jelzőfény látomás
egy nagyobb álom udvarán
*
van-e seb mely
bevarrhatatlan
van-e halál
mely gyógyítható
van-e perc
melynek nincs
kezdete s vége
van-e út mely
nem előre-jelölt
van-e titkokhoz kulcs
a nyelvem alatt
és fogaim közt
szorítok-e
Vízözön-utáni
ágat
*
tréfák állatai szétfutottak
ülök beomlott ég alatt
ez volna hát valódi arcom
amit e tócsa tükre megmutat
ez volna ő az ismeretlen
aki születésem óta én vagyok
akit neveltem óvtam hitegettem
s aki helyett majd meghalok
*
idegen utca
idegen kertek
idegen híd
idegen patakon
idegen árnyék
idegen falakon
idegen galambdúc
idegen tűz és
idegen kéményben
idegen korom
idegen templomban
idegen igékből
idegen irgalom
*
régen tudom
a metronóm törött
a záport is csak
később vettem észre
egy villám szárán
csiga erőlködött
hogy égbe jusson
mielőtt elégne
*
szirmoktól habzó réten megtanultam
pillék röptének kódolt jelbeszédét
már szó szerint fordítom a tájat
betartva keréknyomok pontos sortörését
s ki láttam patakok fürge szobrászkezét
és hallottam kelepelni a zöldgólya-nyárfát
most
e mérföldkő sámlijáról nézem
a kányaszárny mögött forgó levegőt
Isten leheletének aerodinamikáját
Szó szerint fordítod és én hálásan olvasomm.
VálaszTörlésSokat törtem a fejem már Rajtad! Verseid zenéje, ritmusa, képei visszacsengenek bennem... És emlékeztetnek: Pilinszkyre, Hervay Gizellára és másokra is, de mégsem, mert ez vagy Te: "Ecce homo!"
VálaszTörlésAz utolsó strófában vagy részben nem érezlek annyira, de talán azért nem, mert ennek a világa idegenebb tőlem...
Kedves István! Lassanként kifogyok a jelzőkből. Ismét káprázatos verset olvashattam Tőled, egy korábban már megismert illusztrációdtól is elbűvölve. Gratulálok szeretettel!
VálaszTörlés