Orémus Kálmán: Konzervált nekrológ

-- Ugye, maga olyan íróféle? -- Hát…, annak szoktam magamat mondani. -- Micsoda szerencse, kérem! Tudja, milyen régen várok erre a pillanatra? -- Valóban? Állok szolgálatára. -- Vállal ön írást megbízásra? -- Megbízásra? -- Igen, persze, nem várom ingyen, sőt… -- Mégis, mire lenne szüksége? Vers, novella, esetleg dráma? Regényt nem vállalok, az nagyon macerás. -- Ugyan, sokkal egyszerűbb feladatról van szó . Nekem egy nekrológra lenne szükségem. -- Nekrológra? Kiről kellene nekrológot írnom? -- Természetesen, rólam. -- Önről? De hiszen ön még él! -- Hála a jó istennek! -- Megkérdezhetem, mért akarja már most megíratni a saját nekrológját? És mért épp velem? Hiszen nem is ismerem. -- Tudja, manapság olyan gyakran látni: valaki meghal, aztán megjelennek róla mindenféle visszaemlékezések és méltatások, melyeknek a fele hazugság, a másik fele meg elfogult túlzás, és az ember már nem tud tiltakozni, vitatkozni, helyreigazítást kérni. Pedig az elhunytat is megilleti a szabad vélemény-nyilvánítás joga. Afféle konzervált nekrológra gondoltam, melyet halálom után csak elő kell venni. És erre a feladatra ön épp azért felel meg, mert nem ismer, nem gyűlöl és nem szeret, jó esetben egy bekezdés vagyok magának a lexikonban. -- Hát…., ha jól megfizeti… Végül is belevághatunk, de szükségem lenne némi támpontra. Mi a foglalkozása? -- Egyetemei tanár vagyok és oktató. Kidolgoztam egy teljesen új hipotézist. Kaptam díjakat, számtalan értekezésem jelent meg a tudományos folyóiratokban. -- Ez igazán tiszteletre méltó. Ám ön igazán jó bőrben van, elélhet még akár húsz-huszonöt évet is. Ne haragudjon, de előfordulhat, hogy alapjaiban cáfolják meg a korszakalkotó hipotézisét, és akkor nem lenne tanácsos a nekrológjában emlegetni. A díjakat is megfontolnám. -- Bizony, láttunk már erre példát. Hogy ez nekem eszembe sem jutott! Írjon inkább arról, hogy kiváló tanár voltam, ifjú nemzedékek egész generációi kerültek ki a kezem alól. -- Ezt mondják ők is? -- Kik? -- Hát az ön tanítványai? -- Fogalmam sincs. -- Na, látja. Ezt mi nem tudjuk objektíven megítélni. Lehet, hogy egyeseknek épp ön vette el a kedvét ettől a pályától. Lehet, hogy az ön legkiválóbb tanítványai egyre türelmetlenebbül várják az ön nyugdíjba vonulását, mert szeretnének a helyére lépni. Nem biztos, hogy bennük ilyen szép emlékek maradtak meg. -- Valóban. Milyen szerencse, hogy találkoztam egy ilyen szakemberrel! -- Vállalt valamilyen közéleti szerepet? Esetleg azt emelhetnénk ki! -- Hát persze! Aktív tagja vagyok az egyik pártnak, de ezt inkább nem emelném ki a nekrológban, nem szeretném, ha politikai szempontok alapján minősítenének. Viszont önkormányzati képviselőként nagy részem volt az új kórház felépítésében. -- Ez az a kórház, melynek építésével kapcsolatban korrupció-gyanút emlegetnek? -- Az. De nekem ehhez semmi közöm! -- Én elhiszem, de ki fog már erre évtizedek múlva emlékezni? Lesznek, akik azt mondják majd: „Jó nagyot kaszálhatott az öreg, hogy még halála után is ilyen szívesen emlegeti azt a kórházépítést.” Mi lenne, ha inkább arról írnánk, hogy ön milyen kiváló férj volt? -- Na, azt inkább ne. Nem élünk jól a feleségemmel, sokat veszekszünk. Azt hiszem, nem illünk össze, ő imádja a csillogást, az utazásokat, én meg a kémcsöveim és a könyveim között érzem magam a legjobban. Őszintén szólva, sokáig azt gyanítottam, hogy van valakije. -- Gyermekei vannak? Akkor megemlékezhetnénk önről, mint apáról. A gyermekek őszinték. -- Igen, van egy lányom….. Talán tízéves lehetett, amikor írt egy iskolai fogalmazást Az én apukám címmel. Annyira szép volt, hogy eltettem. A mai napig megvan. Ilyeneket írt benne: „Az én apukám este mesél nekem, télen meg elvisz szánkózni. Mindenkinek ilyen apukát kívánok.” Meg ilyet: „Azért dolgozik olyan sokat, hogy megkönnyítse az emberek életét. Én is ilyen szeretnék majd lenni.” -- Látja, ennél szebben én sem tudnám megírni. -- Most…,most jöttem rá, hogy az én nekrológom már réges-régen megvan! Hogy nem kell írni semmit. -- Hát persze. És még a pénze is megmarad. -- Nem, a pénzem nem marad meg. Természetesen, azt kifizetem magának. Megérdemli.