Molnár József: Gyémánt

Te már úton, én
még gyalog se,
fekszem
gondolataimban,
nézve a kényelmes
felhőket: hova
mentek?

Aztán
száguldásba kezdek,
szél seper
magával, fentről
nézem a tájat, az
aranysárga fákat,
már vetkőznek
lengén, fagyot
megelőzve. Nézem a
hontalan nyarat, s
kérdem, belőlünk
mi marad?, de már
nevetve futok
tovább, oda, hol a
tó tükre megáll,
megállok én is az
időben, gyémánt
szemeket kutatva
az őszben.