A májusi Nap ezer rügyet fakaszt.
Virágok illata bontja a tavaszt.
Lágy szellő bukdácsol, de amerre elhalad,
Egy kerti szék valahol üresen marad.
Mert én, én már nem leszek ott.
A Feneketlen tó partjánál egy anyuka megáll,
És megpihen míg gyermeke kavicsot dobál.
S a Bartók Béla úton csörömpölve jár,
A sárga villamos és valaki leszáll.
Csak én, én már nem leszek ott.
A pékségben is kisül majd a friss, meleg kenyér.
S a sarki közért ajtaján egy új vevő betér.
És állnak majd még akkor is az újságos előtt,
És megjönnek a lapok is úgy, mint azelőtt.
De én, én már nem leszek ott.
Felnőnek az unokák, és megnőnek a fák.
A Föld a maga útján forog majd tovább.
De lesz-e, aki emlékszik, hogy élt itt, s erre járt
„Valaki?” - vagy a feledés törli el nyomát,
Ha én, én már nem leszek?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése