A tóparti nádas szélén
Ültem épp egy kövön békén,
Mikor hallom – a víz csobban,
S Breki béka elém toppan.
Arra kért Ő, azt brekegte,
Látogassam meg hetente,
Ültem épp egy kövön békén,
Mikor hallom – a víz csobban,
S Breki béka elém toppan.
Arra kért Ő, azt brekegte,
Látogassam meg hetente,
S bár csak békanyelven beszél,
Hallgassam meg, amit mesél.
És meglátom - hogy eljön a nap,
És megértem majd e szavakat,
És ámulok majd, mint ki csodát lát,
Ha megismerem a világát.
Igaza lett, és azóta
Gyakran járok le a tóra,
Ha meglát büszkén, brekeg, vartyog,
Kőről kőre ugrik, pattog,
És szétkürtöli a világba,
Eljött hozzá a barátja!
Breki és a Gólya
Hol sekély a víz, és ritkás a nád,
Él arra egy békacsalád.
E család egyik tagja Breki,
A tó népe már jól ismeri
Béka bácsi, béka néni
Adták ezt a nevet néki,
Ha így szólítod őt – megérti,
Hisz mindenki így becézi.
Breki okos, gyorsan tanul
És nem marad sosem alul,
Ha társaival versenyeznek,
Ki ugrik a vízbe messzebb?
S, ha megszólal öblös hangja
Elámul az, aki hallja,
Amit brekeg elhallatszik
Egészen a túlsó partig.
Megtanult ő már vadászni
Türelmesen ülni, várni,
És figyelni rezdületlenül,
Míg zsákmánya fölé repül
Akkor, zsupsz! – egy nagyot ugrik,
Bekapja a szúnyog úrfit,
S eltűnnek a víz alatt,
Hol szétrebbennek a halak.
Ha jóllakott, pihenni tér.
E célra jó egy kő, vagy levél,
Min naphosszat elheverhet,
Élvezve a békés csendet.
De zsongás támad most a nádban,
Egy gólya vadászgat magában.
Hosszú lábán lassan lépdel,
Keres, kutat a csőrével
Széttúrja az iszapot,
S vizsgálgatja, mi van ott?
Sikló, béka, vagy pióca,
Mindegy mi, csak éhét oltsa!
Ekkor megpillantja Brekit,
Ki vidáman sütkérezik.
S bár a napfényt élvezi,
A veszélyt mégis észleli.
Csobban a víz, s hamarjában
Elmerül a békanyálban.
Gólya úr most hoppon marad,
De holnap újra felkel a Nap,
A természet ősi rendje,
Az vész oda, aki gyenge.
Ám, ki eszes, s az, ki ügyes,
Aki éber és szemfüles,
Ki nem adja fel a harcot,
Megélhet még sok kalandot.
Breki karácsonya
Tegnap gondoltam egy nagyot,
De mert hideg volt és fagyott,
Felvettem a nagykabátom,
S mert közeledett a Karácsony
Mentem, hogy köszöntsem barátom.
Még ősszel, mikor nála jártam,
Azt brekegte el a nádban:
- Hideg a víz! Dermedt lábam -
Hogy fázik Ő, én is láttam.
Az elmúlt nyárról beszélgettünk,
Kalandokra emlékeztünk,
A peches gólyán jót nevettünk,
Majd egymástól búcsút vettünk.
A Nap kísért el a Föld egén,
Fénye megtört a tó jegén,
A nádat már mind learatták,
S a parton nagy kévékbe rakták.
Hogy lehettem ilyen balga?!
Hogy is nem gondoltam arra,
Hogy Ő már az iszapágyban
Alszik téli pizsamában?!
S hónapokra hibernálva
Álmodik a tavaszt várva,
Mikor majd erőre kapva
Találkára hív a hangja.
Aludj hát, Breki barátom!
Neked így szép a Karácsony.
S ha eljön majd az Ünnep napja
Álmod senki ne zavarja
És megértem majd e szavakat,
És ámulok majd, mint ki csodát lát,
Ha megismerem a világát.
Igaza lett, és azóta
Gyakran járok le a tóra,
Ha meglát büszkén, brekeg, vartyog,
Kőről kőre ugrik, pattog,
És szétkürtöli a világba,
Eljött hozzá a barátja!
Breki és a Gólya
Hol sekély a víz, és ritkás a nád,
Él arra egy békacsalád.
E család egyik tagja Breki,
A tó népe már jól ismeri
Béka bácsi, béka néni
Adták ezt a nevet néki,
Ha így szólítod őt – megérti,
Hisz mindenki így becézi.
Breki okos, gyorsan tanul
És nem marad sosem alul,
Ha társaival versenyeznek,
Ki ugrik a vízbe messzebb?
S, ha megszólal öblös hangja
Elámul az, aki hallja,
Amit brekeg elhallatszik
Egészen a túlsó partig.
Megtanult ő már vadászni
Türelmesen ülni, várni,
És figyelni rezdületlenül,
Míg zsákmánya fölé repül
Akkor, zsupsz! – egy nagyot ugrik,
Bekapja a szúnyog úrfit,
S eltűnnek a víz alatt,
Hol szétrebbennek a halak.
Ha jóllakott, pihenni tér.
E célra jó egy kő, vagy levél,
Min naphosszat elheverhet,
Élvezve a békés csendet.
De zsongás támad most a nádban,
Egy gólya vadászgat magában.
Hosszú lábán lassan lépdel,
Keres, kutat a csőrével
Széttúrja az iszapot,
S vizsgálgatja, mi van ott?
Sikló, béka, vagy pióca,
Mindegy mi, csak éhét oltsa!
Ekkor megpillantja Brekit,
Ki vidáman sütkérezik.
S bár a napfényt élvezi,
A veszélyt mégis észleli.
Csobban a víz, s hamarjában
Elmerül a békanyálban.
Gólya úr most hoppon marad,
De holnap újra felkel a Nap,
A természet ősi rendje,
Az vész oda, aki gyenge.
Ám, ki eszes, s az, ki ügyes,
Aki éber és szemfüles,
Ki nem adja fel a harcot,
Megélhet még sok kalandot.
Breki karácsonya
Tegnap gondoltam egy nagyot,
De mert hideg volt és fagyott,
Felvettem a nagykabátom,
S mert közeledett a Karácsony
Mentem, hogy köszöntsem barátom.
Még ősszel, mikor nála jártam,
Azt brekegte el a nádban:
- Hideg a víz! Dermedt lábam -
Hogy fázik Ő, én is láttam.
Az elmúlt nyárról beszélgettünk,
Kalandokra emlékeztünk,
A peches gólyán jót nevettünk,
Majd egymástól búcsút vettünk.
A Nap kísért el a Föld egén,
Fénye megtört a tó jegén,
A nádat már mind learatták,
S a parton nagy kévékbe rakták.
Hogy lehettem ilyen balga?!
Hogy is nem gondoltam arra,
Hogy Ő már az iszapágyban
Alszik téli pizsamában?!
S hónapokra hibernálva
Álmodik a tavaszt várva,
Mikor majd erőre kapva
Találkára hív a hangja.
Aludj hát, Breki barátom!
Neked így szép a Karácsony.
S ha eljön majd az Ünnep napja
Álmod senki ne zavarja
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése