Markovic Radmila: Most nyafogok

                                          

  Hosszú téli estéken vállamra ül a Laci, és fogalmam sincs, hogyan rázzam le, de ha jól bele gondolok, nem is akarom. Miért nem akarom? Ez a lelki állapot sincs az ínyemre, de mit fogok tenni nélküle.

. Húzna a kerevet paplannal bélelt puha felülete, de még csak négy óra. Hogy henteregjek rajta, hiszen nyöszörög szegény feje, néha fogát csikorgatja, vagy sóhajtozik, ha csak jobbra, vagy balra fordulok. Ezt az esélyt most kihagyom.

    A csillagtalan ég szürkesége beborítja az udvart, a házat, a szobám telíti meg belebújik a bőröm alá. Ez már sok egy kicsit. Azért sem gyújtok világosságot, sok lesz a villanyszámlám, meg ugyan minek? Úgy sem venném hasznát.

  Pár kortyot iszok, igaz kihűlt már régen a tea, de hidegen is meg lehet inni. A vizet sem melegítem meg ivás előtt. Rávetettem pillantásom a komputerre, és úgy véltem, ha ráülök kényelmetlen, pokróccal magasított puffomra, elérem a tasztert, hát kinyitom ezt a vénséget, egyet szörfözök, és még az is lehet, hogy lerázom a lustaságot a vállamról, elég fényt nyújt az ekrán. Senki sem zavar, nincs itthon sem az unokám, sem a lányom.

   Ha jól belegondolok, szerencsés ember vagyok. Az otthonom ritkán ilyen üres, hiszen a lányom, és a legidősebb unokám velem élnek.

  Van ennek több oka is.

  Először kétszer betörtek a házukba, amikor nem voltak odahaza. Szerencsére. Az ilyen fajta polgárok szeretnek verekedni is, mert pénz a fő zsákmány. Szegény szeretteimet agyonverhették volna, hiszen nekik is alig van a pénzmagból Azt vittek el, amit csak akartak, jobban mondva azt sem hagyták ott, amit először úgy vélték, értéktelen, de azután meggondolták magukat, és visszamentek érte. A lelkük rajta! Ja, a rendőrség felvette az adatokat, és ennyi.

  Még mindig hálával gondolok az Istenre, legalább megmentette a gyerekeimet. Azért a ház ott áll most egymagában, én meg nem vagyok egyedül.

  Az én ilyen olyan kényeskedésem miatt sem hagynak magamra. A fiamtól kaptam jó tanácsot.

-Anyám, ha le akarsz feküdni bárhol a földre, vigyél magaddal mindig pokrócot, és előbb terítsd le, így nem lesz piszkos a ruhád, meg mégsem a fődön fekszel.

  Nem is rossz gondolat.

  Én sem voltam valami Nyím Nyám Nyenye Nyunya Tej Vili, de a lányom azt hiszem erősebb, mint én voltam valaha.

  Munka nélkül maradt máról holnapra, annak ellenére, hogy ennek a községnek pályázatot a pályázat után nyert meg. Dolgozott látástól vakulásig, ez mellett a szociális problémákat is a nyakába varrták. Ahhoz  is becsületes volt a hozzáállása. Egyik pártnak sem a tagja, talán ez is a legnagyobb baja, hiába volt Szerbia legjobb hat pályázatírói között. Ismerik a nevét Pesttől Belgrádig, de ugyan már, minek ez?

 A választásokon elveszítette a községben a VMSZ  a vezetést, eladták az emberek a lelküket egy marék rizsért, krumpliért. ezen változtatni nem lehet.

 Mivel a VMSZ alkalmazta, hát repülj pávát játszattak a lányommal máról holnapra. És még szidják egyesek a szocializmust! Tito idejében senki sem maradt az utcán, aki dolgozni akart és tudott, pláne nem olyan anya, aki egyedül neveli a gyerekét.

 Erre azután jön ám a slag a tortára. Akit barátnőjének vélt, akinek pályázataival a Karitásztól 

megnyerte a gondnok, a nővér és a takarító pénzelését először csak Kishegyesre, a következő alkalommal mindhárom településre, és egy autót is. A Női Fórum keretében oldották meg a szervezést, ahol munkája mellett, ott volt az irányításban, a nővéreknek volt egy főnővér is, aki koordinálta a betegápolását.

  Amikor munka nélkül maradt a lányom, akkor a Karitászt is ott hagyta, és mit gondolnak , hogyan kapott elismerést. Az, aki a „barátnője” volt, mindent, amit a lányom tett, ötleteit is, mind magának könyvelte el, és kitüntetést kapott. Így kell más tollával ékeskedni. Ha meglátom, csak úgy lobognak a tollak rajta.

Azért, ami igaz, az igaz: legszebb öröm a káröröm.

Az „igaz” barátnő, amikor átvette a kitüntetést, rákérdezett egy ismerősére.

.Nem is gratulálsz nekem?

-Nem gratulálok, mert nem te érdemelted meg.

  Erre a válaszra hozzávágta a papírt a kitüntetett.  Ez aztán az intelligencia csúcsa!

  Ezzel még nincs vége, az ünnepségen, épp az újságíró mellé ült, aki nagyon jól tudta az eseményeket, mivel kísérte, hogyan alakulnak, hogyan fejlődnek a lányom vezetésével, és rákérdezett.

.Mondd csak, nem XY-nak kellett volna kapnia ezt a kitüntetést?

 Most következett a hisztériás kiabálás:

-Én nem érdemlek elismerést?

 Senki sem mondta neki: igen.

 Ezt persze mind másoktól tudtam meg, mert nálunk nem téma a: jaj nekünk, mi lesz velünk. jaj nekem, nem azért, mert én már nem káromkodtam volna, és úgy szedtem volna erőt magamnak, a lányom ez helyett most is írja a pályázatokat, és a 24 órából 25 órát dolgozik,én meg csetlek, botlok, a nagymama szervizet nem adtam fel, meg néha sétálok, meg szól a TV a fülembe, mert a harmadikat is használom, csak az ideg rángat, ha csipog, és szó szerint sivalkodik a fülembe, meg útközben bámulom az interneten mi is van.

  Legújabb hobbim a kerámia mellett az internetes játék, és olyankor teljesen üres lesz belül minden, csak a kezem mozgatja a lelassult agyam.

  Majd csak eljön a tavasz is, mert szeretném megérni a következő telet is, csak azért is, hátha lesz még alkalmam a kárörvendezésre.

Ez volnék én? Valami tiltakozik bennem.