Kora délután volt, s a nap még melegen sütött. A főtéri 1-es számú gyógyszertár előtt találkoztak. Így beszélték meg. Éva bement valamilyen piperecikket venni, talán Nivea krémet vagy hasonlót. Unokatestvére Gyárfás addig kint maradt, s a járdán álldogálva nézegette a jövőmenő embereket. Amint Éva végzett a vásárlással, indultak hazafelé. A főtér közepén Gyárfás megállott, s csodálkozva fölnézett az égre.
- Milyen furcsán süt a nap! – jegyezte meg.
- Eső lesz? – tanakodott Éva – De hát egy szál felhőt sem látok!
- Nézz csak arra Szentgyörgy felé! Ott már gyülekeznek, s mindjárt ideérnek. Jó lesz igyekezni!
Meggyorsították a lépteiket. Hiába szedték azonban a lábukat, a Bolyai utca közepe táján rájuk tört a vihar. Úgy kezdett ömleni, mintha dézsából öntenék. Közben zengett az ég, dörgött, villámlott. A meredek úttesten, s a járdán is patakként zúdult le az esővíz. Hiába álltak be a többi emberrel együtt egy bérpalota kapuja elé, a csapó eső ellen nem védett egy csöppet sem.
Gyárfás megpróbálta a nagy, régimódi tölgyfaajtót kinyitni. Lenyomta a kilincset, és csikorogva bár, de kinyílt. Az átázott emberekkel együtt ők ketten is behúzódtak a boltíves kapualj védelmébe. Ez persze járt némi hangzavarral, mint ahogy az ilyenkor történni szokott. Ki is jött az egyik lakásból egy férfi, és távozásra szólította fel az embereket.
- Menjenek innen! Menjenek! – kiabálta – Ez magánház, magán terület!
Az emberek behúzták a nyakukat és kisomfordáltak a kapun. Gyárfás azonban megfogta Éva kezét.
- Maradj! Még mindig zuhog.
- Kifele! Maguk is! – kiabált tovább az ember.
- De hát, esik az eső! – tiltakozott Gyárfás.
A nagy kiabálásra más lakosok is előjöttek, s a kapualj falához húzódva csendben lesték, vajon mi történik. Nem avatkoztak bele a vitába. A dühös ember látva, hogy már közönsége is van, még dühösebbre tüzelte magát.
- Esik, nem esik, kifele! – ragadta meg Gyárfás karját, s kezdte kifele lökdösni.
Ez nagy hiba volt őkelme részéről!
- Engem, maga ne taszigáljon! – szólott halkan, s a szemüvegét odaadta Évának - Fogjad kicsit!
Ezzel kirántotta a karját a másik kezéből, és bevitt egy rendes jobbegyenest a szeme alá. Utána gyorsan védekező állást vett fel, de annak nem volt jelentősége, mert a megütött ember nem akart bokszolni, hanem megrúgta Gyárfást elég érzékeny helyen,úgyhogy kicsi meg is görnyedt.
- Megütött! – óbégatott az ember, s a kezét az arcára szorította – Megütött!
- Maga kezdte! Miért lökdösött? – válaszolta, s Évát kézen fogva kilépett a kapun.
A többi lakó mohó szemekkel figyelte a történteket, de jó közönséghez méltóan nem szólt közbe…
Sajnos, ez a mai morál... Remekül tömörítesz!
VálaszTörlésKedves Csaba,szeretettel gratulálok, és mint mindig, írásaiddal sokatmondó vagy: Mila
VálaszTörlés