Ozsváth György - Csak egy szál rózsa című festményéhez
Még gyermekként,hogy lázas beteg voltam,
Valaki az ágyamhoz ült,
Mesélni kezdett, tanított engem
Megérteni az egyszerűt.
- Az élet, e röpke földi élet
Virágot hajtó rózsaszál,
Múlásával megmarad néked
A rózsatövis, a halál.
- Élned kell! - hajtogatta egyre.
- A bimbó csak most fakadt.
Még nem tudhatod, milyen az élet
Hisz nem láthattál még igazi tavaszt.
Nem láttad még virulni a rétet,
Nem szívtad be országút porát,
Nem érezted szerelem varázsát,
Nem kóstoltad szőlőskert borát.
Nem ringatott dallamok világa,
Nem olvastál regényt, verseket
S nem tudhatod a Föld ezer csodája
Számodra mi szépet rejteget.
Máskor, ha eljött fényes nappal
Bánatos, sötét gondokról beszélt
Mint pusztul az élet napról napra
Fájdalmas hangon erről mesélt.
- A zárt bimbó még óvja lakóját,
Becsületben tartja évekig.
De a szirmok majd kinyílnak egyszer,
Felnő a gyermek és vétkezik.
Az évek szállnak egyre,
A vétkek száma nő.
A szirmok mind lehullnak,
És elfogy az idő.
Majd elment Ő, s nem jött el többé,
Hiába vártam új mesét
Felgyógyultam, keresni kezdtem,
De ma sem lelem még rejtekét.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése