Nem születtem én a megbocsátásra
és nem éreztem dolgomnak sohasem.
Merev gerinccel adtam szenvedésre
sokszor agyonkínzott és beteg szívem.
De élek!
Ítélkezem és el is ítéltetek.
Emberek ülnek sokszor tort fölöttem.
Idegenként így élhetek köztetek.
Szavaitoktól még össze nem törtem.
Néha-néha meg kellett bocsátanom…
(ezt most szégyenkezve vallom be neked)
Szívem ott dörömbölt fáradt agyamon
pedig szívem eddig gyakran tévedett.
Magam döntöttem és mindig egyedül.
Az életemnek kegyetlen uraként.
Nem állhatom ha valaki „elvegyül”
és saját világát éli szürkeként.
Lehetek bűnös bűntelen vagy konok
hittel akkor is mindig csak önmagam.
Nem más által alkotott szobor vagyok
csak saját univerzumom nyugtalan
örök vándora. Magányos sorsomnak
alakítója és elszenvedője,
de szavam ezért senkit sem vádolhat.
Rám van borítva magány szemfedője.
Nem születtem én a megbocsátásra.
Se nekem se neked nincs bocsánatom.
Ám kezed fogom ha perced van hátra
és könnyem könnyeddel összefolyatom.
2016.01.07
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése