Fedák Anita: To trembitá, pane Krúdy!

A vonat olyan lomhán cammogott ki a nyíregyházi állomásról, mint a mély álmából felriadt ember, aki vontatottan szomját oltani indul a konyhába. Nehezítette a járat menetét a kemény téli fagy is. A reggeli zúzmara makacsol kapaszkodott a sínekbe, a vonat kerekei barázdát vertek a fehérségbe. Késni fogunk, gondolta az egyik utas, sokat is. Bosszús volt, mert egyik barátja lebeszélte volna erről az utazásról, de ő makacsul ragaszkodott hozzá. Ráadásul abban sem volt biztos, hogy előre küldött levele odaért-e időre. Mert ha nem kézbesítették, ő szállás nélkül marad Ungváron.  Akit tréfásan csak „kis Budapestnek” szeretett nevezni. Tudod mit szeretek abba a városban?  - mondta barátjának, aki nem igazán értette, miért indul ilyen kemény téli időbe oda, ahol csak bizonytalanság várja -, azt, ahogy csillognak az esti fények és Ungvár nézegeti magát az Ung folyóban.
Krúdy Gyula fázósan húzta össze magán meleg télikabátját és kitekintett a tájra.  Barátjának nem mondta el, hogy a macskaköves utcák eldugott sarkában lapuló kávéházak, kiskocsmák és a kulináris élvezetek is szerepet játszanak abba, hogy mostanában már többszörös látogatását tesz Magyarország keleti végébe, az Ung-parti városba. És Hájas Józsi, a Korona Szálló prímása, akit mindenki csak Dodynak szólított , fülbemászó hegedű muzsikájával… Miközben hatalmas falatot nyom a szájába a frissen sült cipóból és akkora kanállal tesz a szájába csülkös bablevesből, hogy majd megfullad, Dody húzza a fülébe a kedvenc nótáját és a dallam végig csúrran az állán, mint a csülökből kibuggyanó zsiros lé… S vele szemben ott ül Olenka, az egyik ruszin énekesnő a hatalmas kebleivel, amelyek minden kanálmerítés után alig láthatóan megemelkednek a látványtól és a gyönyörtől, ahogy szerelmetesen nézi a fiatal író falatozását…
A gondolatok, hogy újra ilyen élvezetek várják majd Ungváron szinte felmelegítették a testét és a nyál is összefutott a szájában a bableves és a juhtúrós bános gondolatára. Fent, a Kárpátokban összebújó ruszin falvak egyikében ette ezt a málékásából készült ételt először. Az ungvári kávéházban pedig kifejezetten neki készítette a szakács megbolondítva finom szalonnapörcökkel a tetején. Micsoda ízek, micsoda miliő… Erre vágyik ismét.
De Krúdynak dolga is volt Ungváron.  Az 1918. évi X. számú néptörvény létrehozta az autonóm Ruszka Krajnát. Még abban az évben Krúdy beutazta a Kárpátokat, felment egészen Máramarosig.  Az ott látottakat megírta regényében, amelynek kézirata ott lapult útipoggyászában. Ott kell ezt a könyvet kiadni, Ungváron. Havasi kürt, ezt a címet adta neki. Elbóbiskolt. Gondolatai ott jártak már ismét Rákóczi első katonáinak és leghűségesebb népének házaiban.
Krúdynak meg volt az anyagi biztonsága és lehetősége, hogy családjával a polgári jólét keretei között élje le éveit. A józan, rendezett életre azonban alkalmatlanná tette nyugtalan bohém természete. Mulatozó, kicsapongó, éjszakázó életvitele gyakran keverte kellemetlen helyzetekbe. Ilyenkor felkapta magát és elindult. Többek között a Kárpátok alatt megbúvó magyar és ruszin emberek közé. Már az első találkozáskor a szívébe zárta őket. Pedig látta, nehezen törnek ki a maguk zárt közösségéből, egyszerű iskolázatlan parasztemberek. De nagyon becsületesek, béketűrők, szelídek és vallásosak, a szerénység és a törvénytisztelet a legjellemzőbb tulajdonságaik. Negatív vonásaik viszont szintén megmutatkoztak, míg köztük járt: a maradiságot meg a részegességet, a babonára való hajlamot, a tudatlanságot, a rend iránti igénytelenséget, valamint a kétbalkezességet jegyezte fel az író.
 Ungvárra érve Krúdyt első dolga a szállása felé vezette. Néhány lépésre volt a nyomda, de biztonságosabbnak látta, ha előbb csomagjait letéve érdeklődik az Ungváron zajló politikai fejleményekről. Jól tette. A városba már bevonult a francia idegenlégió, a nyomda bezárt, tájékoztatták. Krúdy megértette: a könyv csak Budapesten jelenhet meg.
De ha már itt volt, akkor pár napot kivár. És ha az események másfelé fordulnak. A hotelben kevés vendég volt, ismerőd beszélgetőtársat nem is talált, így elhatározta sétál egyet a városban. Füredi Manó kocsmája felé vette az útját. Az Ung-parti étterem nyári terasza most üresen kongott csak a jeges szél ölelte körbe a némán álló gesztenyefák törzsét. Megfordult, inkább a Korzón sétál végig, ott ismerőssel is találkozhat. S lám, jól tette. Egyik ungvári barátja sietett felé és örömmel üdvözölte. Az ungvári színkörbe tartott ahol egy darabot próbáltak a közeledő karácsonyra. Az író már csak kíváncsiságból is vele ment, hiszen tudta, a színkörösök a próba végén mindig a Kossuth-téri kiskocsmában tárgyalják meg a jelenetekben adott rendezői utasításokat.  
Beléptek. Az ungvári színkörben drámát játszottak a vándorszínészek, amelyben megöltek – egy nőt. »Zseklén, menj a másvilágra!« – szólt a szerep. Krúdy fejében ez a mondat sokáig ott csengett. Később a Napraforgó c. regényében írta le. Aznap este együtt nevetett, borozott és jókat evett a társulattal. Szállodai ágyát is megosztotta Olenkával, hűséges rajongójával. Mikor az útitáskájából kivette a kéziratot, hogy megmutassa a töltött galamb énekesnőnek az megkérdezte mi a címe? havasi kürt, válaszolta Krúdy, tudod az a nagy hosszú fából készült pásztorok rúdja.
- To trembitá, pane Krúdy! – nevetett fel gyöngyöző kacagással és puha karjaival már húzta is magához az írót.
Pár nap múlva Krúdy, miután látta, hogy a helyzet nem javúlt és a nyomda továbbra sem dolgozik majd, felkerekedett és felutazott Pestre.  
A havasi kürt c műve, amely hangszert a ruszinok a maguk nyelvén trembitának hívnak, végül is 1919 elején megjelent könyv formájában is. A Kárpátok vonulatai közt szétszórtan élő ruszinság jelképe lett, amolyan  riport és szociográfia műfajban íródott  műremek egy mostoha sorsú kis népről, akit Krúdy, Rákóczihoz hasonlóan, azonnal a szívébe zárt.