Kolumbán Jenő: A margóra

Próbálok okosakat mondani,
és szókonfettiket szétdobálok.
Nem akarok magamról vallani,
mert jelenleg nincsen rá elég ok.

"Vajon ki ez a bajuszos krapek?
Te már olvastál tőle valamit?
Vajon hány könyve jelenhetett meg,
és mondd érdekel ő itt valakit?"

(Az érdeklődés hiánya miatt
az előadásom most elmarad,
de a szünetek ideje alatt
előadhatod bátran önmagad)

"Nekem nyolc könyvem jelent meg eddig."
- csak azt nem mondja, vajon mennyiért?-
Fizetett, olvasók nem fizettek
örökbecsű gondolataiért.

Beírta nevét irodalomba.
"Lehozza" őt a Wikipédia,
és nagy költőként aposztrofálja
a vers elemzők siserehada.

Neve van, és jól feltartott álla,
bemutatkozásként, melldöngetés.
Tankönyvbe bekerülni az álma,
ambíciója van, nem is kevés.

Csak állok, bámulok, mennyi zseni!
Mennyi a költőnek képzelt alak.
Ki vagyok én itt, egy apró senki,
akit a vágyak már nem hajtanak.

Leírom azt, ami eszembe jut,
és kérem, ne vésse kőbe senki.
Ha rossz, nem szórok fejemre hamut,
csak legfeljebb újra fogom írni.

Vagy szemétre dobom, szétszaggatom.
Röhögve törülök vele segget.
Van nekem ezernyi gondolatom
miért is becsülnék nagyra, egyet.

Nem írok örökkévalóságnak,
a szavam szabadon száll, mint a füst,
és ők, ha mind a Parnasszusra vágynak
nekem elég a pokolban egy üst.

A Parnasszus azért nincs leszarva,
mert én lusta vagyok felmászni rá.
Pegazusom sem egy táltos fajta,
de nem is hajszolom: Gyí te, hajrá!

Ha jártatom a lepcses pofámat
csak azt mondom, mit igaznak vélek.
Nem hagyja el hazugság a számat
igazam ordítom, amíg élek.

Csak áruljad könyvedet ezerrel,
számoljál jól kiadást, bevételt.
Én beérem ezzel a kevéssel,
alakítom a ritka kivételt,

akinek verse nem drága áru,
lelkének szakadt húrjából darab.
Olvasónak nem egy disznó vályú
ahova moslékért buzgón szalad.

Mellékvers

Maradok mély tiszteletlenséggel
vén Pegazuson büszkén nyargaló,
és beérem azzal a kevéssel,
hogy lelkem, szavam, sosem eladó.

2015.01.16.