Kapolyi Noémi: Lakjunk falun Tyúkok /3.rész/

Tüneményes állat a birka, nem mondható túl okosnak, legalábbis a kecskéinkhez képest.
De van még egy kis hátrányuk, állandóan, és mindenért bégetnek.
Egyébként szerettük őket.
A kedvesem már egész szépen kaszált, így gyakran hozott nekik friss füvet, de szükség volt a szénára is, mert ha nem voltunk otthon, vagy esett az eső akkor azt adtunk nekik.
Minden állatot abból a célból kezdtünk el tartani, hogy minél több saját élelmiszert együnk, ezért egyre nagyobb lett a veteményesünk is.
A tyúkocskák tojogatni kezdtek.
Az első tojás behozatalakor megüdvözülten nézegettük, hogy milyen fantasztikus.
Szereztem egy harmincas tojástartó tálcát, betettem a hűtőszekrény polcára, hogy azon gyűljön a tojás.
Szinte alig volt szívem felütni egyet, mert akkor hogyan lesz tele a rekeszem?
De amikor az elsőt felbontottuk, akkor láttuk, mi az értelme ennek az egésznek.
Az üvegtálban úszott a fehérjében a tojássárga, sötét narancs színével és krémességével ordított a különbség az eddig ismertektől.
Amikor pedig megsütöttük és megkóstoltuk, meglepődtünk rajta, hogy micsoda finom tojás íze volt és friss sült tojás illata.
Ez igen- mondtuk, akkor még több tyúk kell, mert akkor lesz sok házi tojásunk.
Időközben a szüleim is leköltöztek a falunkba.
Bár hetvenen túl voltak mindketten, művészemberek lévén változatlan fiatalos hányavetiséggel, és kellő vakmerőséggel mindent felrúgtak maguk mögött Budapesten, és elköltöztek.
Egyetlen alkalommal még Pesten anyukám komolyan feltette a kérdést.
Mondd kislányom, mi jól éreznénk magunkat ott?
Én pedig meggyőződéssel azt feleltem neki, hogy szerintem igen.
Másnap meghirdették a lakásukat, és nemsokára egy utcával arrébb beköltöztek egy nagyon rendezett nem régi építésű téglaházba.
Rájuk jellemző rohamos tempóban mindent egyszerre csináltak, így nagyon hamar a hatalmas elhagyatott udvarból díszkert lett, apró de annál nemesebb növénykék kezdték el ott új életüket, mi pedig amiben csak lehetett próbáltunk segíteni nekik.
Néha anyukám eljött hozzánk, jól megnézte a nálunk lévő kuplerájt, a hatalmas állatseregletet, mivel idő közben sikerült szert tennünk még 50 letojt tyúkra. Megnézte a budit, és a hidegvíz-csapot, meg a sok összevissza heverő edényt, és miután azt mondta, jól van kislányom, jót beszélgettünk, aztán hazasétált.
Volt már elképzelésünk, mit, és hogyan szeretnénk, de ketten, munka mellett nehezen haladtunk.
A letojt tyúkok rettenetesen néztek ki ugyan, viszont nem tojtak semmit.
Mindenki azt mondta, vágjuk le őket, de mi eldöntöttük, roborálni fogjuk őket, és akkor majd tojni fognak.
Közben pedig elvégeztük mi is az Aranykalászos Gazda tanfolyamot, amit bár sokan leszólnak, de mi, akik evvel akartunk már akkor is foglalkozni, és érdekelt bennünket, rengeteg tudáshoz és információhoz jutottunk, ezért nekünk nagyon hasznos volt. Az oktatók pedig élvezték, hogy az itteni falusiak akartak tanulni tőlük.
Mivel megtudtuk, hogy egy tyúknak több ezer petesejtje van, kiszámoltuk, hogy a letojtaknak is akad még bőven.
Etetgettük és gondoztuk őket, vitaminnal itattuk, és kiegyensúlyozott kerti kapirgálásokra is kiengedtük őket, mígnem a sok idegileg tönkrement, verekedős, és kopasz szörnyecskéből nyugodtabb, kiegyensúlyozott és szépen tollasodó madarak lettek.
Hat hét után mindenféle táp nélkül, gabonával és kertben tépkedett fűvel megindult a tojásrakás.
Egész kis tálka kellett a tojások összeszedéséhez.
Minden nap többször remek program volt, hogy kimentünk tojást szedni. Hamarosan nekünk és anyáéknak is megtojták a havi mennyiséget, még pár helyre ajándékba is jutott.