Kapolyi Noémi: Lakjunk falun: Lakjunk falun Miből lesz a meleg? /6.rész/

Mindig városban éltünk, ahol megszoktuk a meleg vizet, a mosógépet, a zuhanyt és a téli fűtést. Mindezt olyan természetességgel használtuk, hogy tulajdonképpen észre sem vettük.
A falun élésre készülve próbáltuk tudatosítani magunkban, hogy mindez nem természetes és majd tenni kell érte, de más ezt mondani és egészen más aztán megélni.
A nyár vidámságával és nagy melegével annyi meleg vizet adott amennyit csak vödrökben kitettünk a Napra. A mosással nem sokat törődtünk, kint el lehetett végezni és hamar meg is száradtak a ruhák a tél pedig még nagyon távolinak tűnt.
De egyszer a hűvös is megérkezett, egyik kora őszi napon már nem akartak megmelegedni a vödrökben a vizek, kellemetlen hűvös maradt, a ruhák nem akartak hamar megszáradni és estére jól esett a fűtés. Akkor hát kellett egy nagy fazék a kályhára amiben megmelegedett a víz.
A kút jéghideg vizét kint beleöntöttük a fazékba, aztán fel a tűzre, elég sok idő kellett hogy a húsz liter víz forró legyen, addig pedig rakni kellett a fát, mert ha a tűz alábbhagyott a szobába már nem jutott meleg. A fáskosár szép és kedves de a fonadékok között minden átpotyogott a tűzifáról, föld és kéreg foszlányok, falevelek, így aztán hamar vödörben hoztuk a tüzelőt, hogy ne koszoljunk mindenütt.
Az első igazán hideg estén alaposan befűtöttünk a szobai kis kályhába és amikor jól égett a tűz, ropogott a fa és a kályhaajtó üvegén át néztük, ahogy a narancssárgán izzó rönkök egy-egy roppanáskor szikrát hánynak, lefeküdtünk aludni.
De ha a tüzet nem rakják, akkor érdekes módon kialszik. Ezt az első reggel tudatosította is bennünk a hőmérő amikor megnéztük, mert nem értettük, mitől látszik a leheletünk a szobánkban.
Csak tizenegy fok volt de szerencsére egyikünk sem fázott meg.
Kutyusunk nagy bölcsen még az éjjel bebújt a takaró alá így a reggel első hűvös fényei három fejet találtak a párnákon. Az igazán hideg éjjeleken innentől felváltva raktuk a kályhát, három óránként valamelyikünk rádobott egy fát. Igaz kicsit fáradtságos így fűteni de a távfűtés után ezt a fával fűtött barátságos, puha és párás meleget nem cserélném vissza semmiért.
Nem is értettem, miért kint a hideg udvaron öntik az emberek reggel az új begyújtás előtt a hamut a vödörbe, ott fagyoskodnak az udvaron, amikor a vödör bent is lehet.
Én aztán majd megújítom ezeket a szokásokat- gondoltam, este bekészítettem a vödröt a kályha mellé és reggelre amikor a tűz leégett, kipucoltam a kályha rácsát aztán kivettem a hamus fiókot és óvatosan beleengedtem a tartalmát a vödörbe.
Na igen, a falun élők nem buták, miután ismét kitakarítottam, kivittem a vödröt az udvarra, ezt a szokást én mégsem fogom megváltoztatni.
Fűtöttünk, telt az idő, a tél nagy hidegének elmúlta után már alig fagyott, nagy lett a sár, a kinti fahordáshoz és az állatok ellátásához másik cipő kellett.
De mivel a fa behordása miatt többször is kimennünk, arra gondoltunk, egy részét a rönköknek nem a fáskamrában kellene tartanunk, milyen jó volna az ajtó mellett összerakni egy kis rakást, akkor csak papucsban kilépnénk pár hasábért és lehet is vissza menni a házba.
Egy délután nekikezdtünk és tetszetős kupacot halmoztunk fel a gádor kis zugában.
Napok múltával mindig ráhordtunk pár adagot, nagyon kényelmes volt így fűtögetni, nem éreztük megterhelőnek. Aztán kiskutyánk Molly egyre gyakrabban kikéredzkedett az ajtó elé, de nem akart a kertbe menni csak ült a farakás előtt előreálló hegyezett fülekkel és figyelt.
Néztük az ablakon át, vajon mit néz ez a kutya? De mert odakint hideg volt, egy idő után behívtam.
Kitártam az ajtót, Mollyka berohant, meg valami kis falevél vagy pihe is de mindegy is, az ajtót becsuktam. Éjjel aztán ébresztett a kutyánk, ütögette az ágyunk szélét, hogy gyere gazdi, gyere, mutatok valamit. Felkapcsoltuk a kislámpát, Mollyka pedig ott cikázott a szobában az ágyunk körül az egér nyomában. Aztán másnaptól már mi is ott álltunk a kis farakásnál mozdulatlanul a kutyánkkal és néztük ahogy fényes nappal a rakás alól cikáznak az egerek. A hasábok maradékát szépen visszavittük a helyükre, a fáskamra odébb van ugyan, de okkal, mert az ajtó kinyitásával kiárad a meleg és ha valamilyen állat a közelben van az igyekszik besurranni rajta.